Iszlám Állam

Lefejezett nőket és gyerekeket is találtak egy palmürai tömegsírban

A szíriai kormányhadsereg bukkant a tömegsírra az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől visszafoglalt területen.

2016.04.03 08:22MTI

A jelentős orosz légi támogatással megerősített szíriai kormányerők a múlt vasárnap vetették vissza az IÁ fegyvereseit, ezzel komoly csapást mérve a szélsőségesekre.

A tömegsírt Palmüra északkeleti csücskében találták meg, egyelőre ez az egyetlen, amire rábukkantak a szíriai kormányerők - adta tudtul a forrás. A sírban civilek és a szíriai hadsereg katonái voltak eltemetve.

A SANA szíriai állami hírügynökség jelentése szerint több nőt és gyereket lefejeztek, és így temették el őket.

Az Iszlám Állam tavaly májusban foglalta el Palmürát, ahol a helyi sajtó szerint mintegy négyszáz embert végeztek ki a megszállás első napjaiban.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet értesülései szerint az IÁ számtalan embert kivégzett, a holttesteket pedig a város külterületén hantolta el.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.