Tragédia

Odament a négyéves kislányhoz és lefejezte egy húsbárddal a nyílt utcán

Tavaly egy tajpeji elemi iskola mosdójába tört be egy idegen, aki elvágta egy 8 éves kislány nyakát. 2012-ben egy 10 éves kisfiúval végeztek hasonló módon.

2016.03.28 16:38MTI
Fotó: Sreenshot TVBS News

Húsbárddal levágta egy négyéves kislány fejét egy férfi hétfőn a tajvani főváros, Tajpej egy forgalmas utcáján - adta hírül a helyi média.

Fotó: Sreenshot TVBS News

A kislány és édesanyja kerékpárjaikon épp egy metróállomáshoz igyekeztek délidőben Nejhu kerületben, ahol a gyerek nagyapjával volt találkozójuk. A nő utólag azt mondta, a közeledő férfiről azt gondolta, hogy segíteni akar a biciklijével épp elakadt kicsinek.

Fotó: Sreenshot TVBS News

A 33 éves gyanúsítottat a járókelők tettek ártalmatlanná és a rendőrök elfogták. Kiderült róla, hogy korábban pszichiátriai kezelés alatt állt. Azt állította, hogy kábítószert is fogyasztott, de az erre vonatkozó vizsgálat negatív eredményt hozott.

A tajvani közösségi média felbolydult a hír hallatán és voltak, akik a tettes azonnali kivégzését követelték.

A rendőrfőnök helyettese arról beszélt, hogy elszigetelt esetről van szó, a pontos körülményeket, a gyanúsított indítékait igyekeznek kideríteni. Ettől függetlenül - ígérte - gyakoribbá teszik az utcai járőrözéseket.

Az elmúlt négy évben három hasonló eset történt kiskorúak sérelmére. Tavaly egy tajpeji elemi iskola mosdójába tört be egy idegen, aki elvágta egy 8 éves kislány nyakát. 2012-ben egy 10 éves kisfiúval végeztek hasonló módon egy Tajnan városi videojáték-központ mosdójában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.