A római prefektus szerint

A turisták biztonságban mehetnek az olasz fővárosba - mindenhol figyelnek

Vasárnap több mint kétezer katona, rendőr, csendőr, tűzoltó és az olasz polgári védelem embere biztosította a Szent Péter téren és annak közelében lévők védelmét.

2016.03.28 12:54MTI

A húsvéti ünnepek alatti rendkívüli biztonsági intézkedések eredményesek voltak, de a figyelem ezután sem lankadhat, mivel a terroristákat nem feltétlenül a tömegesemények vonzzák - mondta Franco Gabrielli római prefektus az M1-MTI olaszországi tudósítójának vasárnap a római Szent Péter téren, amelyet több tízezer hívő és turista népesített be.

A Ferenc pápa húsvéti üzenetét hallgató tömegben inkognitóban elvegyült Franco Gabrielli elmondta, azért vett részt személyesen a több mint ötvenezer ember részvételével megtartott egyházi eseményen, hogy közel legyen azokhoz a kollégáihoz, akik a szentév decemberi kezdete óta a biztonságra ügyelnek.

Vasárnap több mint kétezer katona, rendőr, csendőr, tűzoltó és az olasz polgári védelem embere biztosította a Szent Péter téren és annak közelében lévők védelmét. Gabriellihez hasonlóan számos biztonsági ember civilben vegyült el a tömegben.

Franco Gabrielli eredményesnek értékelte a brüsszeli terrorista támadásokat követően az olasz fővárosban a húsvét napjaiban megszigorított biztonsági intézkedéseket.

"Minden rendben ment, de ez nem azt jelenti, hogy elbizakodottak vagy túl derűlátók lehetünk. A készültség Rómában a Ferenc pápa által meghirdetett rendkívüli szentév végéig, vagyis november 20-ig tart. Addig hosszú az út, még sok veszély leselkedhet, nem lankadhat az éberség, mivel Róma továbbra is kiemelt célpontnak számít" - jelentette ki a város prefektusa. Hozzátette: a folyamatos biztonsági készültség erőfeszítést jelent mindenki, a biztonságért felelősök és a lakosok számára is.

Hangsúlyozta azt is, hogy az iszlám terrorizmus teljesen új formákat ölt, és "abszurd módon nem a tömegesemények képviselik a legnagyobb veszélyt, hanem az eddig sokkal kisebb figyelemmel követett hétköznapi helyszínek", ahogyan ezt a novemberben Párizsban és a héten Brüsszelben végrehajtott terrorista akciók mutatják.

A Rómába készülő magyar turistáknak Franco Gabrielli azt üzente, jöjjenek nyugodtan. Úgy fogalmazott, "nagyobb a valószínűsége annak, hogy valaki autóbalesetet szenved, minthogy terrorista merénylet áldozatává válik". Megjegyezte, hogy a Rómában húsvétkor tartott tömegesemények - a Colosseumnál nagypéntek esti keresztút és a vasárnap a Szent Péter téren összegyűlt tömeg - bizonyította, hogy a "mozgásszabadság és a biztonság összeegyeztethető".

Az 56 éves Franco Gabrielli rendőrként kezdte pályafutását, az olasz terrorizmus ellenes nyomozó-igazgatóságnál (Digos) dolgozott, majd az olasz polgári titkosszolgálati szervezetek korábbi igazgatója volt, később az abruzzói l'Aquila város prefektusa, majd 2010 és 2015 között az olasz polgári védelem vezetőjeként szolgált. 2015 áprilisa óta Róma prefektusa.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.