Tragédia

17 éve vezetett balesetmentesen a spanyol buszsofőr

Feltehetően elaludt a sofőr a külföldi egyetemistákat sújtó spanyolországi buszbalesetnél.

2016.03.21 21:18MTI

A sofőr hibája okozhatta a spanyolországi buszbalesetet, amiben megsérült egy 24 éves magyar fiú is, mindkét keze eltört.

Közzétette: euronews - 2016. március 21.

A nyomozás elsődleges adatai szerint a sofőr elaludhatott a volánnál, emiatt következhetett be vasárnap hajnalban az északkelet-spanyolországi Tarragona közelében az a súlyos buszbaleset, amelyben 13 külföldi egyetemista vesztette életét, és 44-en megsérültek, köztük egy magyar diák is könnyebben - jelentette a spanyol sajtó hétfőn.

A diákcsoport 5 buszból álló konvoja Valenciából Barcelonába tartott, a négy barcelonai egyetemen Erasmus-program keretében tanuló, különféle nemzetiségű hallgatókkal, miután előző este részt vettek a Fallas elnevezésű, hagyományos tűzijátékünnepen.

Az AP7-es autópályán reggel hat óra körül, nagyjából az út felénél, a jármű előbb az autópálya jobb, majd bal szélére sodródott, áttörte a szemközti sztrádaszakaszt elválasztó szalagkorlátot, és az oldalára borult. Ezután egy személyautó frontálisan belerohant. A gépkocsi két utasa megsérült.

"Sajnálom, elaludtam" - a La Razón című napilap szerint ezt ismételgette a buszvezető a baleset helyszínére kiérkező mentősöknek.

A rendőri őrizetbe vett férfi, akiről annyi tudható, hogy 17 éve dolgozik sofőrként az autóbuszokat üzemeltető cégnél, és eddig balesetmentesen vezetett, hétfő délelőtt tett volna tanúvallomást, azonban rosszul lett, és kórházba került. A tragédia helyszínén a sofőrön végzett vérvizsgálat és drogteszt is negatív volt.

Raúl López, az Autocares Alejandro nevű busztársaság tulajdonosának fia a sajtónak napközben tett nyilatkozatában kiállt alkalmazottja mellett, szerinte a 62 éves buszvezető betartotta az előírás szerinti pihenőidőt indulás előtt.

Az El País című napilapnak nyilatkozó, a buszon utazó 23 éves holland diák úgy emlékszik, hogy a jármű az ütközés előtt már nem egyenesen, hanem cikkcakkban haladt. Mivel a baleset kora reggel történt, a fiatalok többsége aludt az utazás alatt.

Jordi Jané katalán belügyi illetékes az Antenna3 televíziós csatorna reggeli műsorában elmondta: 6 ország diákjai vesztették életüket, 7 olasz, 2 német, 1 román, 1 osztrák, 1 francia és 1 üzbegisztáni diáklány. A legfiatalabb áldozat 19 éves, a legidősebb 25. Azonosításuk azonban még nem zárult le - tette hozzá.

A lapok szerint a hatóságok munkáját az is nehezítette, hogy a kétnapos valenciai kirándulás alatt a diákok közül sokan nem végig ugyanazon a helyen ültek, hanem cseréltek más buszokon ülő társaikkal, így valójában pontosan senki sem tudta, hogy a konvoj 5 busza közül melyik utas melyiken utazott, amikor a baleset bekövetkezett. Ráadásul voltak olyanok is a csoportban, akik úgy döntöttek, hogy maradnak Valenciában, és nem utaznak vissza a többiekkel Barcelonába.

A baleset 23 sérültje került kórházba, közülük hat diák súlyos, egy pedig továbbra is kritikus állapotban van. A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása szerint a buszon egy 24 éves magyar hallgató is volt, akinek mindkét keze eltört. A magyar diák a barcelonai magyar főkonzulátus munkatársának azt mondta, hogy a kórházban megkapja a szükséges ellátást, családja pedig hamarosan kiutazik hozzá, így egyelőre nem kért segítséget.

Azokat, akik nem szorultak kórházi ápolásra, egy hotelben helyezték el a baleset helyszínéhez legközelebbi városban, Tortosában. Itt pszichológusok várták őket, hogy segítsenek nekik túljutni az első sokkon, a rendőrök pedig felvették a vallomásukat. Több diákért még az este megérkeztek a szüleik külföldről.

Katalóniában kétnapos gyászt rendeltek el a tragédia miatt. A barcelonai egyetem főépületének aulájában vasárnap este kegyeleti helyet rendeztek be, ahol bárki kifejezheti az együttérzését. Már múlt este is rengetegen érkeztek megrendülten, nemcsak tanulók, az egyetemek és a város elöljárói, hanem helyi lakosok is, és virágokat, mécseseket helyeztek el az áldozatok emlékére. Délben ötperces néma főhajtással emlékeztek rájuk.

Hétfő este Tortosába érkezett Matteo Renzi olasz miniszterelnök, aki sajtóinformációk szerint személyes kapcsolatban áll az egyik áldozat családjával. Carles Puigdemont, katalán elnök kíséretében meglátogatta a helyi kórházban fekvő hat sérült olasz diákot, és találkozott az elhunyt egyetemisták hozzátartozóival is.

A szerencsétlenséggel végződő kirándulást az Erasmus Student Network Barcelona nevű szervezet hirdette meg 20 euróért (6200 forint) szállás nélkül azzal, hogy a hajnali fél négykor, az ünnepség után indulnak vissza és a diákok a buszon alszanak - írta a La Vanguardia című katalán napilap. A kiránduláson 275 diák vett részt. A balesetet szenvedett járművön 60-an utaztak.


Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.