Spanyolországi buszbaleset

Megszakítja tanulmányait és hazatér a Spanyolországban megsérült magyar fiatalember

A 24 éves fiú jól van, de egyelőre nem hagyhatja el a kórházat. Családjával hazautazik majd, de felépülte után gyakorlati idejét a barcelonai főkonzulátuson töltheti.

2016.03.21 10:13ma.hu

A sofőr hibája okozhatta a spanyolországi buszbalesetet, amiben megsérült egy 24 éves magyar fiú is, mindkét keze eltört.

Közzétette: euronews - 2016. március 21.

Kétnapos gyász van Spanyolországban. Egy autóbusz szenvedett balesetet, Valenciából Barcelonába tartott, amikor felborult az autópályán. Az első hírek szerint a sofőr hibázhatott. Főleg külföldi egyetemisták voltak a buszon, akik az Erasmus-programban vettek részt. Köztük volt egy magyar egyetemista is, a 24 éves fiú mindkét karja eltört, de jól van. A kórházban meglátogatta a magyar külképviselet vezetője is.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke az M1 Ma reggel című műsorában elmondta: a fiú stabil, lelkileg jól van, örül, hogy a balesetben nem sérült meg jobban. Azt mondta, a baleset előtt aludt, majd arra ébredt, hogy az autóbusz elindult balra, majd jobbra, majd ismét balra, ismét jobbra, aztán az oldalára dőlt, átsodródott a szemközti sávba, ott nekiütközött egy autó.

Óriási volt a riadalom, a félelem, a sikítás. A tetőablakon emelték ki a sérülteket a mentők. A magyar fiú azt mondta: a mentők az elsők között nem léptek oda hozzá, amitől megnyugodott, hogy nem túl súlyos a sérülése.

A fiú úgy döntött, hogy megszakítja tanulmányait és visszatér Magyarországra, hiszen segítségre szorul. Megbeszélték azonban a főkonzullal, ha van kedve és ha az iskolájának megfelelő, felépülése után a gyakorlati idejét eltöltheti a barcelonai főkonzulátuson. Ezt a kezdeményezést a szaktárca is támogatja.

A magyar fiú egyébként nem kért segítséget, csak egy telefontöltőt a konzultól, jelenleg a családját várja. Egyelőre nem hagyhatja el a kórházat, ám miután az orvosok ezt engedélyezik, a családjával haza fog térni.

Feltehetően elaludt a sofőr

A nyomozás elsődleges adatai szerint a sofőr elaludhatott a volánnál, emiatt következhetett be a súlyos buszbaleset.

"Sajnálom, elaludtam" - a La Razón című napilap szerint ezt ismételgette a buszvezető a baleset helyszínére kiérkező mentősöknek. Az El País című napilapnak nyilatkozó, a buszon utazó 23 éves holland diák úgy emlékszik, hogy a jármű az ütközés előtt már nem egyenesen, hanem cikkcakkban haladt. Mivel a baleset kora reggel történt, a fiatalok többsége aludt az utazás alatt.

Jordi Jané katalán belügyi illetékes az Antenna3 televíziós csatorna reggeli műsorában elmondta: 6 ország diákjai vesztették életüket: 7 olasz, 2 német, 1 román, 1 osztrák, 1 francia és 1 üzbegisztáni diáklány. A legfiatalabb áldozat 19 éves, a legidősebb 25. Azonosításuk még nem zárult le - tette hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.