Borzalmas

Öngyilkos merénylet Pakisztánban, legkevesebb nyolc halott

Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát pénteken egy rendőrségi hivatalnál Pakisztánban, kioltva legkevesebb hét ember és a saját életét.

2008.10.31 11:49MTI

Az eset az ország északnyugati részén fekvő Mardan városában történt. A helyi rendőrfőnök, Ahtar Alisah szerint a támadó akkor robbantotta fel magát, amikor ő távozóban volt hivatalából, és kísérete már elhagyta az épületet.

A testőrök megpróbálták megakadályozni, hogy a merénylő bejusson az irodába, s ekkor történt a robbanás. A rendőrfőnöknek nem esett baja. Az Északnyugati Határvidék tájékoztatási minisztere szerint a támadásban nyolc ember - köztük a merénylő - vesztette életét, és 25 megsebesült. A mardani kormánykórház egyik vezetője azonban azt mondta, hogy kilenc ember - négy rendőr és öt polgári személy - halt meg a támadásban, s közel harminc a sebesültek száma.

Mardan 110 kilométerre északnyugatra fekszik a fővárostól, Iszlámábádtól. A város egyfajta kaput jelent az afgán határnál fekvő Badzsúr félautonóm törzsi térségben, ahol a biztonsági erők augusztus óta harcolnak iszlamista fegyveresek ellen.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.