77 éves volt

Meghalt Tokay György politikus, volt romániai parlamenti képviselő, miniszter, nagykövet

Életének 77. évében súlyos betegség következtében csütörtökön hajnalban elhunyt Tokay György aradi politikus, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori parlamenti képviselője, Románia volt kisebbségügyi minisztere, majd vilniusi nagykövete.

2016.03.03 12:55MTI

Tokay György 1939. március 27-én született Kolozsváron. Szülővárosában, a Bolyai Tudományegyetemen szerzett jogászdiplomát. Újságíróként, majd 1976-tól ügyvédként tevékenykedett Aradon, az 1989-es romániai rendszerváltozás után tért politikai pályára. 1990 és 2004 között az RMDSZ parlamenti képviselője volt. 1996 és 1999 között a Victor Ciorbea- majd Radu Vasile-kormány kisebbségi ügyekért felelős miniszteri tisztségét töltötte be. 2005-ben Románia litvániai és lettországi nagykövetévé nevezték ki. Egészségi állapota megromlása miatt azonban már a mandátuma lejárta előtt lemondott a tisztségről. Ő volt az első romániai magyar, aki 1989 után fontos diplomáciai megbízást kapott Romániában.

Tokay György az RMDSZ egyik meghatározó politikusa volt. 1990-ben éhségsztrájkot folytatott azért, hogy Aradon magyar iskola jöhessen létre. 1993-ban egyike volt azoknak az RMDSZ-es politikusoknak, akik amerikai közvetítéssel a tengerparti Neptun üdülőhelyen titkos tárgyalásokba kezdtek a román hatalom képviselőivel a magyarság jogainak a kiterjesztéséről.

Ion Iliescu elnök 2002-ben a román érdemrend tiszti fokozatát adományozta neki. Az RMDSZ 2015-ben Ezüst Tulipán-díjjal ismerte el több évtizedes munkásságát.

"A parlamentben olyan természetességgel állt ki a mikrofon elé, és úgy beszélt román nyelven, hogy mindenki elhallgatott, és mindenki odafigyelt rá. Olyasmit képviselt, ami a román politikai életben vele, sajnos, elment" - idézte a politikustársak méltatását a Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által jegyzett nekrológ.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.