Illegális bevándorlás

Szakértő: 30 ezren foglalkozhatnak embercsempészettel Európában

Az Európai Uniónak elemi érdeke lenne határozottan fellépni az embercsempészek ellen, akik folyamatosan készek új útvonalakat keresni a hatóságok kijátszása érdekében.

2016.02.27 10:20MTI

Európában mintegy 30 ezren foglalkozhatnak embercsempészettel, akik évente 15 milliárd eurós haszonra tesznek szert a kontinensre tartó illegális bevándorlás támogatásával - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

A szakértő hangsúlyozta, az Európai Uniónak elemi érdeke lenne határozottan fellépni az embercsempészek ellen, akik folyamatosan készek új útvonalakat keresni a hatóságok kijátszása érdekében. Kiemelte, a következő uniós csúcsnak mindenféleképpen új intézkedéseket kell hoznia a migrációs válság kezelésére, anélkül ugyanis "Európa végveszélybe manőverezheti magát".

Az M1 műsorában az MTVA görög-macedón határról bejelentkező tudósítója beszámolt arról is, péntek óta tovább romlott a helyzet Görögországban, a macedón határnál továbbra is több ezer migráns várakozik Idomeninél, és még több menekült van úton a határ felé azt követően, hogy az elmúlt napokban átlagosan négyezer migráns érkezett a görög szigetekre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.