Borul a bili

Meghallgatásra idézték be az Apple vezérigazgatóját és az FBI vezetőjét

Tim Cookot és James Comey-t kongresszusi meghallgatásra rendelték be az Apple telefonok titkosításának ügyében.

2016.02.20 08:50MTI

A californiai Riverside-ban március 22-re kiírt meghallgatáson a titkosító technológia, az adatvédelem és a nemzetbiztonság kérdéseit vitatják meg, illetve Cookot és Comey-t arra kérik, közöljék, miképpen akarnak az iPhone-ok titkosításának ügyében előrehaladni.

Az informatikai cégek adatvédelme körüli vita előzménye az, hogy egy szövetségi bíró Los Angelesben arra kötelezte az Apple-t, oldja fel a San Bernardinó-i merénylet egyik elkövetője okostelefonjának titkosítását, s tegye hozzáférhetővé a készüléken lévő adatokat az FBI számára egy szoftver segítségével. Tim Cook, az Apple vezérigazgatója az adatvédelemre és a cég ügyfeleinek biztonságára hivatkozva megtagadta a bírói döntés végrehajtását.

A hatóságok azt kérték, hogy az Apple készítsen egy programot, amely feltöri a telefont, de Cook ezt elutasította, mert szerinte egy ilyen szoftver létrehozása "túl veszélyes" lenne. Az igazságügyi minisztérium közölte, elfogadhatónak találja azt, hogy a szoftvert az informatikai cég megtartsa, és később megsemmisítse. Ez azt jelentené, hogy nem kellene a programot a hatóságoknak átadnia.A tárca megjegyezte azt is, hogy az Apple-nek megvan a technikai lehetősége a bírói döntés végrehajtásához, csak nem akarja azt megtenni a marketingstratégiája miatt. A minisztérium szerint az Apple állításával szemben nem egy minden zárt kinyitó mesterkulcsot kérnek a hatóságok.

Eközben nevük elhallgatását kérő Apple-vezetők újságíróknak elmondták: órákat szántak arra, hogy a hatóságoknak segítséget nyújtsanak a nyomozásban, januárban például egy, a feltörést megkerülendő módszert, az iCloud digitális tár használatát javasolták. A hatóságok azonban nem találták kielégítőnek az informatikai cég vezetőinek javaslatait.

Az ügy társadalmi jelentőségét tanúsítani látszik az is, hogy Donald Trump, a republikánus párt elnökjelölt-aspiránsa felszólította híveit az Apple termékeinek bojkottálására mindaddig, amíg a cég nem hajtja végre a bírósági utasítást. Trump szerint Cook csak be akarja bizonyítani, hogy "mennyire is liberális".

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.