Ankarai merénylet

Folyamatosan nő a törökországi robbantás áldozatainak száma

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) mély megdöbbenéssel értesült a szerdai merényletről és elítéli "ezt a gyalázatos tettet".

2016.02.17 20:44MTI

A tárcának a az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták: aggódva figyelik a halottak és sérültek számának növekedését.

"A terror semmire sem válasz, egy ilyen tett semmivel sem igazolható" - hangsúlyozták. Közölték: együtt éreznek ezekben a nehéz pillanatokban a gyászoló családokkal, a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánnak.

Szerda délután feltehetően gépkocsiba rejtett pokolgép robbant a török fővárosban, a legutóbbi információk szerint a merényletnek 28 halálos áldozata és 61 sebesültje van. A török vezérkar megerősítette, hogy terrortámadás történt, a merénylők katonákat szállító buszokat vettek célba, amelyek éppen megálltak a piros lámpánál.

Török belbiztonsági források szerint a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezetet állhat a támadás mögött. Más biztonsági források a főként kurdok lakta Délkelet-Törökországban viszont úgy vélik, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet emberei voltak a tettesek.

A KKM korábban közölte: egyelőre nem tud arról, hogy lenne magyar áldozata vagy sérültje a merényletnek.


Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.