Francia figyelem

Le Monde: Meghátrál-e a magyar miniszterelnök?

Magyarországon a tanárok dühe nyugtalanítja a kormányfőt.

2016.02.13 14:58MTI
MTI Marjai János

A balliberális francia lap szerint az a kérdés, hogy a szombati pedagógustüntetésnek sikerül-e ugyanúgy meghátrálásra késztetnie a miniszterelnököt, ahogy az az internetadó miatti utcai demonstráció után történt 2014-ben. Magyarországon elég ritkák a tüntetések, és a mostani megmozdulást a középosztály kezdeményezte, amely általában támogatja a 2010 óta hatalmon lévő Fideszt. Ez pedig a tudósító Blaise Gauquelin szerint olyannyira nyugtalanítja Orbán Viktort, hogy Czunyiné Bertalan Judit eddigi köznevelési államtitkár menesztésével próbálta csillapítani az elégedetlenséget, valamint a kormány kerekasztalt hívott össze és tárgyalásokat kezdeményezett a tanárok problémáinak megoldására.

A lap szerint ugyanakkor nem biztos, hogy ezek a gesztusok elégségesek lesznek ahhoz, hogy a tanárok visszatérjenek az osztályterembe, "a válság mély és Orbán Viktor úgy tűnik, hogy ezt nem érzékelte előre". Arra is emlékeztetett a Le Monde, hogy a tüntetéshullám Miskolcról indult egy ötezres megmozdulással, amelyet kisebb felvonulások követtek, és elsősorban a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ ellen irányul, amely a tüntetők szerint a központosítással megszüntette a pedagógusok autonómiáját, túlzásba viszi a hálózat ellenőrzését, leterheli adminisztratív feladatokkal a tanárokat és olyan mennyiségű adathalmaz átadására kötelezi őket a tanulóknak, amely gyakorlatilag megszüntetni a gondolkodást és a kritikai érzéket - írta a Le Monde.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.