Tűzszünet

Megállapodtak a nagyhatalmak a szíriai ellenségeskedések leállításáról

Az egyezség nem vonatkozik az olyan terrorista csoportokra, mint az Iszlám Állam és az An-Nuszra Front.

2016.02.12 08:07MTI

Megállapodás született a szíriai ellenségeskedések leállításáról a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián. A tűzszünet nem vonatkozik az olyan terrorista csoportokra, mint az Iszlám Állam és az An-Nuszra Front - közölte John Kerry amerikai külügyminiszter röviddel csütörtök éjfél után.

Oroszország nem fejezi be a hadjáratát

A harcok leállítását az egész országban a kormányerők és az úgynevezett mérsékelt ellenzék fegyveresei között egy héten belül, fokozatosan akarják elérni a nagyhatalmak. Oroszország egyelőre nem fejezi be a szélsőségesek ellen indított légi hadjáratát.

Ugyancsak megállapodtak abban, hogy az ENSZ keretében célcsoportot alkotnak a humanitárius segélyek eljuttatására mindkét fél területére. A részleteket pénteken, Genfben dolgozzák ki azzal a céllal, hogy már ezen a héten elkezdődhessenek a szállítások közúton és a levegőből.

Mindenkinek együtt kell működni Oroszországgal

Kerry Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel és Staffan de Mistura ENSZ-megbízottal közösen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a fegyvernyugvás csak akkor lehet tartós, ha a szíriai válság tárgyalásos megoldásában érdekelt összes fél együttműködik Oroszországgal.

Az amerikai politikus elmagyarázta, hogy nem hivatalos tűzszünetről lenne szó, mert annak vannak bizonyos, a nemzetközi jogban lefektetett előírásai, míg az ellenségeskedés leállításának nincsenek. Bassár el-Aszad szíriai elnök távozásáról azt mondta, hogy azzal a tárgyalóasztalnál kell foglalkozni.

Ultimátum és előfeltétel nélkül

Lavrov a maga részéről azt emelte ki, hogy Oroszországnak és az Egyesült Államok vezette szíriai koalíciónak egyaránt szándékában áll együttműködnie katonai téren. Azt is hangsúlyozta, hogy a genfi béketárgyalásokat folytatni kell minden "ultimátum és előfeltétel nélkül".

Az ellenségeskedések leállításának igazi próbája az lesz, hogy minden érintett fél tartja-e magát a megállapodáshoz - mondták.

Az öt órán át tartó tárgyaláson mintegy tucatnyi ország képviselői vettek részt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.