Illegális bevándorlás

A szerb-magyar határhoz közeli befogadóközpontokban is lesznek migránsok

Szerbia-szerte, így a magyar határ közelében található befogadóközpontokban is elhelyeznek migránsokat a közeljövőben.

2016.02.09 11:21MTI

A belgrádi kormány hamarosan kidolgoz erről egy tervet, amelynek alapján hatezer bevándorlónak biztosítanak szállást - írta hétfőn a belgrádi sajtó.

A Danas című szerb napilap értesülése szerint a meglévő központok mellett újakat is nyitnak, és 15-18 településen tudják majd elhelyezni azt a hatezer migránst, akinek a befogadására a szerb vezető politikusok többször is utaltak az utóbbi hetekben.

Szerbiában öt állandó menekülttábor, valamint több kisebb ideiglenes befogadóközpont van. Az állandó táborokban 800 embert lehet hosszabb időre elszállásolni - mondta még a nyár elején az MTI tudósítójának Ivan Gerginov szerb helyettes menekültügyi biztos.

Azóta több ideiglenes központ is épült, a kapacitások viszont - a szakemberek szerint - legfeljebb hatezer fősre bővíthetők. A 150 fő befogadására alkalmas szabadkai befogadóközpontot novemberben nyitották meg.

A Danasnak nyilatkozó - kormányhoz közeli - források szerint a lakosság egyelőre pozitívan áll a migránskérdéshez, ám ez megváltozhat, ha a bevándorlók már nemcsak áthaladnak az országon, hanem tartósan ott is maradnak. Megfogalmazásuk szerint az emberek nincsenek felkészülve a bevándorlók jelenlétére közvetlen környezetükben, ezért akár tiltakozásokra is lehet számítani. A korábbi években is előfordult, hogy tüntettek az állandó menekültközpontok közelében élők.

Az Európai Unió egyelőre nem kérte Szerbiától, hogy fogadjon be hosszabb időre migránsokat, erre azonban a nem csökkenő áradat, valamint az egyre szigorúbb ellenőrzések, illetve a várható határzárak miatt számítani lehet. Aleksandar Vucic szerb kormányfő viszont kijelentette, országa hajlandó kivenni a részét a kvótarendszerből, és ha kell, hatezer migránst hosszabb ideig is el tud szállásolni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.