Illegális bevándorlás

Növekszik a muszlimokkal szemben gyanakvó amerikaiak száma

Míg 2002-ben a republikánusok és függetlenek 47 százaléka állította azt, hogy a muszlimok "nagy része, vagy fele" Amerika-ellenes, ma 63 százalékuk vélekedik így.

2016.02.07 00:28MTI

Az Egyesült Államokban gyarapodik azoknak a tábora - elsősorban a republikánus meggyőződésűek között -, akik az iszlám vallást és a muszlim embereket gyanakvással szemlélik. A Pew közvélemény-kutató intézet felmérést a The Washington Post című napilap közölte csütörtökön, egy nappal azt követően, hogy Barack Obama elnök látogatást tett és beszédet mondott a Baltimore elővárosában lévő mecsetben.

A Pew közvélemény-kutató szerint sok amerikai valószínűleg rosszallással figyelte az elnök vizitjét. Ezt a rosszallást fejezte ki - a The Washington Post szerint - Marco Rubio, a republikánusok elnökjelölt-aspiránsa, aki Obamának azt a megjegyzését, miszerint az Egyesült Államokban hátrányosan megkülönböztetik a muszlimokat, úgy minősítette, hogy az elnök egymás ellen akarja kijátszani az amerikaiakat.

Szerda este, rögtön a vizit után, mások is bírálták Obama lépését, így például Donald Trump, a republikánusok elnökjelöltségére pályázó üzletember, aki a Fox televízió egyik esti műsorában azt fejtegette, hogy Amerikának megannyi problémája van, az elnök igazán mehetett volna más helyekre is. Trump hozzátette: Barack Obama valószínűleg "jól érezte magát ott". Ezzel az elnök születési helye és vallása körüli összeesküvési teóriákra célzott. Jeb Bush volt floridai kormányzó, aki ugyancsak pályázik a republikánusok elnökjelöltségére, pozitívan értékelte az elnök látogatását a mecsetben. Azt mondta: bátyja, George W. Bush valószínűleg szintén egyetértene e döntéssel. A 2001. szeptember 11-i terrormerényletek utáni napokban George W. Bush, az Egyesült Államok akkori elnöke látogatást tett a washingtoni iszlám központban, és a többi között azt mondta: a terrorizmusnak semmi köze az iszlámhoz, nem a terrorizmus a muszlim hit igazi arca. Vajon mi az oka, hogy George W. Busht nem illették bírálattal, Barack Obamát viszont most kritizálják? Mi változott az elmúlt 15 évben? - tette fel a kérdést a The Washington Post. Válaszként a Pew intézet felmérését idézte, amely szerint az iszlám ma már egyre több - elsősorban republikánus - amerikainak okoz fejtörést.

Míg 2002-ben a republikánusok és függetlenek 47 százaléka állította azt, hogy a muszlimok "nagy része, vagy fele" Amerika-ellenes, ma 63 százalékuk vélekedik így. A The Washington Post szerint ennek ismeretében nem is lehet csodálkozni azon, hogy olyan sokan támogatták Donald Trump javaslatát, miszerint ne engedjenek be az Egyesült Államokba, még látogatóként sem, muszlim vallású embereket.

A Pew-felmérés arra is utal, hogy a Republikánus Párt szavazótáborának jelentős része kifejezetten gyanakvó, és azt gondolja, hogy az iszlám vallás erőszakos, ezért szerintük a politikusoknak ki kellene mondaniuk olyan dolgokat is, amelyek az iszlám bírálatának tűnhetnek.

A The Washington Post értékelése szerint az amerikaiak nagyon megosztottak e kérdésben. Ennek egyaránt oka lehet a Trump-jelenség, az amerikai sajtó és médiafogyasztási szokások, valamint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet megjelenése.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.