Illegális bevándorlás

Több tucatnyi migráns fulladt vízbe az Égei-tengeren

Többen eltűntek, 75 menekültet viszont sikerült kimenekítenie a török parti őrségnek. Két nap leforgása alatt ez már a második súlyos hajószerencsétlenség az Törökország és Görögország közötti tengerrészen.

2016.01.30 13:28MTI

A migránsok, akik a hírügynökség szerint afgánok, szíriaiak és mianmariak voltak, a törökországi Canakkale tartomány Ayvacik körzetéből vágtak neki az alig tíz kilométeres tengeri útnak, hogy délnek tartva eljussanak a Görögországhoz tartozó, közeli Leszboszra.

Két nappal korábban, csütörtökön 24 ember, köztük tíz gyermek vesztette életét Számosz szigetének közelében, mert hajójuk elsüllyedt. Szerdán hét migráns, köztük két gyermek veszett a tengerbe Kósz szigeténél, ugyanabban a térségben, ahol a múlt héten összesen 45 menekült halt meg három hasonló balesetben.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint idén január 24-ig több mint 44 ezren keltek át az Égei-tengeren a Törökország nyugati partjaitól pár kilométerre fekvő görög szigetekre, azaz naponta másfél ezren, noha a zord időjárás még veszélyesebbé teszi a tengeri utat. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) úgy tudja, hogy idén eddig 218 ember vesztette életét ezen az útvonalon. Tavaly - a török parti őrség szerint - több mint 80 ezer migránst vettek át rozoga hajókról vagy gumicsónakokról fedélzetükre mentőhajók vagy mentettek ki a vízből a partok mentén, több mint háromezren azonban odavesztek a görög szigetek felé tartva.

2015-ben több mint 850 ezer migráns érkezett Európába az Égei-tengeren át. Törökországban becslések szerint jelenleg mintegy 2,5 millió, a polgárháború elől elmenekült szíriai él. Novemberben a török kormány beleegyezett, hogy felveszi a harcot az embercsempész-hálózatokkal, s ezzel segít megfékezni az Európába tartó migránsok özönét. Cserébe az Európai Unió 3 milliárd euró (több mint 900 milliárd forint) támogatást ígért Ankarának a menekültek ellátására és életkörülményeik javítására, és ígéretet tett a török uniós csatlakozási tárgyalások felújítására.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.