Férje az elsőrendű vádlott

Nem ejtik az adócsalás vádját a spanyol király nővére ellen

A hercegnővel szemben nem az adóhatóság és a spanyol állam, vagyis az ügyben "károsultak" tettek feljelentést, hanem egy harmadik fél, a Tiszta Kezek nevű civil csoport beadványa képezi a vád alapját.

2016.01.29 11:21MTI
Forrás: Youtube (Euronews)

Nem ejtik az adócsalás vádját a spanyol király nővére, Krisztina ellen - közölte a 6,1 millió eurós (1,8 milliárd forint) közpénzcsalási ügyben eljáró Palma de Mallorca-i bíróság pénteken.

A január 11-én kezdődött perben az infánsnő védőügyvédje és a vádat képviselő ügyész is Krisztina felmentését kérte, mivel a hercegnővel szemben nem az adóhatóság és a spanyol állam, vagyis az ügyben "károsultak" tettek feljelentést, hanem egy harmadik fél, a Tiszta Kezek nevű civil csoport beadványa képezi a vád alapját.

Mindketten hivatkoztak az úgynevezett Botín-doktrínára, amely szerint ilyen körülmények között ejteni lehet a vádat.

A bíróság pénteki döntésével elutasította ezt a kezdeményezést, így a király testvére továbbra is egyike marad a per 18 vádlottjának.

A Noós-ügyként elhíresült botrány 2011-ben robbant ki, amikor a hatóságok a hercegnő férjét, az egykori kézilabdás olimpikon Inaki Urdangarint meggyanúsították azzal, hogy a Nóos nevű nonprofit alapítvány elnökeként éveken át közpénzt sikkasztott el. Urdangarinra, aki a per elsőrendű vádlottja, az ügyészség 19 és fél éves börtönt és 3,5 millió eurós pénzbüntetést kért.

Krisztinát azzal vádolják, hogy adócsaládban közreműködött, amiért akár nyolc év börtönbüntetés is kiszabható a dél-európai országban.

Az ügy érdemi tárgyalása február 9-én kezdődik, az eljárás során 363 tanút fognak meghallgatni, az elsőfokú ítélet június végére várható.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.