Terror ellen

Megölték az Iszlám Állam afganisztáni vezetőjét?

Amerikai dróncsapás végezhetett Háfiz Szaiddal, az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet afganisztáni vezetőjével.

2016.01.15 14:16MTI

Ezt közölte pénteken a Tolo News afgán televízió, Nangarhar tartományi illetékesekre hivatkozva.

A kelet-afganisztáni tartomány egyik körzetének vezetője megerősítette, hogy Szaid az IÁ tíz másik harcosával együtt életét vesztette a hegyvidéki Acsin körzet Zvara nevű térségében.

A tartományi rendőrség szóvivőjének elmondása szerint csütörtökön két légicsapás a dzsihadisták tíz harcosával végzett. Egyelőre azonban nincs hivatalos megerősítése annak, hogy Szaid is a halottak között lenne. Hasonlóan nyilatkozott a tartományi kormányzó szóvivője is.

Szerdán az afgán biztonsági erők hét tagja halt meg, hét másik pedig megsebesült egy terrortámadásban, amelyet dzsihadista fegyveresek a kelet-afganisztáni Dzsalálábádban követtek el, az ottani pakisztáni konzulátus épületénél. A támadás elkövetőjeként egy arab nyelvű közleményben az Iszlám Állam jelentkezett, amely az utóbbi időben megvetette lábát Afganisztánban is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.