Iszlám Állam

A francia légierő az iraki Moszulnál bombázta a dzsihadista szervezetet

Hétfő óta hétszer hajtott végre légicsapást a francia hadsereg az Iszlám Állam állásai ellen Szíriában és Irakban az iraki és kurd erők támogatására.

2016.01.14 10:58MTI

A francia védelmi miniszter, Jean-Yves Le Drian a BFM hírtelevízióban elmondta, hogy hétfő óta hétszer hajtott végre légicsapást a francia hadsereg az Iszlám Állam állásai ellen Szíriában és Irakban az iraki és kurd erők támogatására.

"Az Iszlám Állam visszaszorulóban van Irakban, ahol elvesztették Szindzsár és Ramadi feletti az ellenőrzést" - emlékeztetett a tárcavezető, aki szerint ugyanakkor "nagyon elővigyázatosnak" kell maradni.

"Moszul visszafoglalását is meg kell majd kezdeni" - hangsúlyozta a miniszter. Arra is felhívta a figyelmet, hogy "ez egy sokkal nehezebb ügy lesz". "Az iraki és a kurd erőknek eléggé felkészültnek kell lenniük ahhoz, hogy ezt a csatát végig tudják csinálni" - mondta Jean-Yves Le Drian.

Az Iszlám Állam elleni hét nyugati országból (Franciaország, Egyesült Államok, Ausztrália, Németország, Olaszország, Nagy-Britannia és Hollandia) álló nemzetközi koalíció képviselői január 20-án Párizsban egyeztetnek a katonai stratégiájukról.

"Megvitatjuk, hogyan lehet az erőinket növelni Irakban és Szíriában" - mondta a francia védelmi miniszter.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.