Merényletek Párizsban

Brüsszelben készítették a terroristák által viselt robbanóöveket

Rendőrségi források szerint a belga főváros Schaerbeek nevű kerületében, egy bérelt lakásban készítették el a november 13-i párizsi merényletek elkövetői által viselt robbanóöveket.

2016.01.08 10:37MTI

A belga szövetségi ügyészség később megerősítette a De Standaard című flamand lap értesüléseit.

A hatóságok december elején szereztek tudomást a lakásról, amely a nyomozás eddigi állása szerint a terrortámadások után búvóhelyül szolgált a feltételezett főszervezőnek, az ország első számú körözött személyének számító Salah Abdeslamnak. A lakást egy másik gyanúsított bérelte, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Belga sajtóhírek szerint a schaerbeeki bombagyárat december 9-én fedezte fel a rendőrség. A lakásban TATP, vagyis triaceton-triperoxid nyomait találták, valamint három, robbanószer tárolására alkalmas, kézzel készített övet. A helyszínen a magát Yassine Baghlinak is nevező belgiumi születésű Salah Abdeslam ujjlenyomatát is megtalálták.

A biztonsági körökben "Sátán anyjaként" is nevezett TATP alapvető háztartási anyagokból előállítható, ezt használták a 2005. évi londoni merényletekhez, és ezt próbálta felrobbantani 2001 decemberében egy repülőgépen a "Cipőbombás" néven elhíresült Richard Reid is.

A tájékoztatás szerint a detonátorokat a Párizs környéki Alfortville egyik szállodájában csatlakoztatták a robbanóövekhez, amelyben Abdeslam szobát foglalt.

A belga szövetségi ügyészség később megerősítette a De Standaard értesüléseit. "Felfedeztünk egy rejtekhelyet december elején, és robbanószer készítéséhez szükséges anyagokat találtunk ott" - közölte Eric Van der Sypt, a vádhatóság szóvivője. Hozzátette, a lakás bérléséhez hamis iratokat használtak.

Salah Abdeslamot még mindig nem sikerült kézre keríteni. A férfi ellen a terrortámadásokat követően Belgium nemzetközi elfogatóparancsot adott ki, de azóta is szökésben van, és azt sem tudni biztosan, hogy még Európában van-e. A belga rendőrség által első számú közellenségként aposztrofált fiatalember két testvére közül Ibrahim öngyilkos merénylőként robbantotta fel magát a párizsi Bataclan koncertteremben, a másikat, Mohamedet pedig még a merényletsorozatot követő hétvégén őrizetbe vették a brüsszeli Molenbeekben.

A francia fővárosban hét helyszínen elkövetett merényleteknek 130 halálos áldozatuk volt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.