Inkább a háttérben marad

Donald Trump felesége nem akar politikával foglalkozni

Melania Trumpról készített hosszas, képekkel illusztrált riportot a Harper's Bazaar című amerikai folyóirat. A republikánusok elnökjelöltségére pályázó milliárdos felesége a többi között arról beszélt, hogy nem kíván politikával foglalkozni.

2016.01.06 22:03MTI

A szlovén származású volt topmodell a választási kampányban eddig háttérben maradt, s most azt fejtegette, hogy ezen a jövőben sem nagyon akar változtatni. "Azért döntöttem úgy, hogy a háttérben maradok, mert a politika a férjem dolga. A magánéletben ugyan nagyon szeretek politizálni, de csak a férjemmel kettesben" - mondta Melania Trump. "Megvan a magam véleménye, a magam egyénisége, s a férjem, azt hiszem, ezt szereti bennem" - tette hozzá.

Mindennapjait a Trumppal közös gyermeke, Barron tölti ki. "Nincsen dadám, csak egy szakácsom és egy asszisztensem, mindent magam csinálok" - mondta Melania Trump az újságíróknak. S bár nem vesz részt a kampányban, és általában a politikában sem, mindenben támogatja férjét. A mai Amerikában zajló eseményekről, folyamatokról azonban egyáltalán nem akart beszélni. "Nem akarok részletekbe bocsátkozni, de az biztos, hogy a férjemből kiváló elnök lenne" - fogalmazott Melania Trump.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.