Ez itt a vég?

A norvégok eltávolítják a kereszteket, egy olasz iskolában betiltották a Karácsonyt - a bevándorlók miatt

Leveszik a kereszteket a falról, ha pedig a padló mintázatán van, akkor szőnyeggel takarják le Norvégiában, egy olasz iskolaigazgató pedig eltörölte a karácsonyi ünnepet.

2015.11.30 22:06ma.hu

Eltüntetik a kereszteket Norvégiában a menekültek miatt. A norvég bevándorlási hivatalnak ugyanis nincs elég helye, hogy elszállásolja az országba érkezett 30 ezer menekültet, ezért egyházi szervezetektől és civil közösséget kér segítséget - írja az Index a Local.no cikke alapján. A hivatal azt javasolja a befogadóknak, hogy a menedékkérők szállását tegyék „vallásilag semlegessé.” A legtöbb helyen ezt úgy oldották meg, hogy levették a kereszteket a falról, ha pedig a padló mintázatán látszott egy, akkor szőnyeggel letakarták azt. A cél az, hogy ne bántsák meg a muszlim menekülteket.

A legtöbb felekezetnek semmi baja nincs a szabályozással, többen jelezték, megtiszteltetésnek tartják, hogy menekülteket fogadhatnak, örülnek, hogy segíthetnek, bár volt, aki megjegyezte, nem hiszi, hogy a menekültek sértőnek tartanák a keresztet.

Az ügy miatt sokan kérték számon a bevándorlási hivatalt. A szervezet pedig azzal védekezett: a javaslatuk nem a kereszténységet támadja, minden vallási szimbólumra vonatkozik.

Eltörölte a karácsonyi ünnepet egy olasz iskolaigazgató

Azóta már lemondott az az olasz iskolaigazgató, aki diákjai sokféle nemzetiségére hivatkozva idén eltörölte a hagyományos karácsonyi ünnepséget és betiltotta a karácsonyi dalokat is.

Országos vitát váltott ki Marco Parma, a Milánó melletti Rozzano Garofani nevű iskola igazgatójának döntése, aki még a tanév szeptemberi kezdetén bejelentette, hogy az intézménybe járó különböző nemzetiségű és eltérő vallású tanulók iránti tiszteletből a decemberi karácsonyi koncertet télkoncertre keresztelik át, az Olaszországban megszokott karácsonyi énekek pedig nem lesznek műsoron.

Ezen kívül azt is elrendelte, hogy az egyébként állami oktatási intézmény termeiben semmilyen karácsonyi vallási jelképet ne helyezzenek el, egyedül a fenyőfát, a hóemberes rajzokat és az ünnepi díszeket engedélyezte.

Az igazgató döntése karácsony előtt néhány héttel vált nyilvánossá. Fenntartásait fejezte ki a helyi tanfelügyelőség, Matteo Renzi olasz miniszterelnök pedig kijelentette: a vallások közötti párbeszéd nem azt jelenti, hogy "saját identitásunkat politikai korrektségbe fojtsuk". A római kormányfő hozzátette: "egész Itália - világiak és keresztények - soha nem mondanak le a karácsonyról".

Az iskolánál hétfőn szülők tüntettek a gyermek Jézust ábrázoló szoborral a kezükben és olasz adventi dalokat énekeltek. Egy másik csoportjuk Marco Parma lemondott igazgató visszatérését követelte, mert az iskoláknak laikusnak, azaz egyházaktól függetlennek kell lennie.

Matteo Salvini, az Északi Liga olasz ellenzéki párt vezetője betlehemmel a kezében érkezett az iskola épületéhez és karácsonyi dalokat tartalmazó CD-ket osztott szét. Mariastella Gelmini, a Forza Italia (FI) jobbközép ellenzéki párt volt oktatásügyi minisztere pedig beállt a karácsonyi dalokat éneklő szülők közé.

Nunzio Galantino, az olasz püspöki kar főtitkára "túlzott ideológiának" és "nevetségesnek" nevezte, ha éppen más hagyományokra és vallásokra való hivatkozással törlik el a karácsonyi ünnepséget.

Az olaszországi muzulmán közösségek is "feleslegesnek" tartották az iskolaigazgató döntését, hangsúlyozva, hogy az olasz állami iskolákba járó muzulmán vallású diákok közül soha senki sem akadályozta meg a keresztény karácsony iskolai megünneplését. Az olaszországi iskolák több mint 7 millió tanulójából - az általános iskolától az érettségiig - 300 ezer a muzulmán vallású, míg 2008-ban 81 ezer volt a számuk.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.