EU-török csúcs

Törökország elvárásokkal nyit: Ankara az unióhoz való csatlakozási folyamat felgyorsulását várja

Partner kíván lenni Törökország a migrációs válság megoldásában, és abban bízik, hogy a vasárnapi EU-török csúcstalálkozóval felgyorsulhat az unióhoz való csatlakozás folyamata.

2015.11.29 19:05MTI

Ezt mondta Ahmet Davutoglu török kormányfő a megbeszélésen, annak nyilvánosan közvetített szakaszában.

Az unió vezetői ugyanakkor világossá tették, hogy az erős határvédelem mellett a médiaszabadság és az emberi jogok kibővítését várják Ankarától.

Davutoglu történelmi találkozásnak, "új időszámítás kezdetének" nevezte az EU 28 tagállamának vezetőivel való találkozást. Hangsúlyozta, hogy bár a migránsok nagy számban Törökországon keresztül lépik át az unió határát, országa 2,2 millió menedékkérőt lát el táboraiban, a szíriai háború három és fél évvel ezelőtti kezdete óta.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke vízválasztónak nevezte a vasárnapi találkozót, mivel azonnali döntést kell hozniuk az összegyűlt állam- és kormányfőknek a migrációs válság megoldása érdekében. Elmondta, hogy az idén 1,5 millió migráns érkezett az unió területére, akik legtöbbje Törökországon keresztül lépte át az unió határát. Megfogalmazása szerint a vasárnapi találkozó az unió részéről a Törökországgal való szolidaritás kifejezése.

Tusk hangsúlyozta, hogy együttesen kell megoldani a mindenkire nagy nyomást helyező illegális bevándorlási problémát. Reményét fejezte ki, hogy ebben a törekvésben Törökország partner lesz, ahogy abban is, hogy lépéseket tesz a médiaszabadság és az emberi jogok kibővítése terén.

Kiemelte, hogy a vasárnapi tárgyalás nemcsak a migrációs kérdés megoldásáról, hanem a kétoldalú kapcsolatok szorosabbra fűzéséről is szól. Ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy az unió felélénkíti és elmélyíti a párbeszédet Törökország csatlakozási folyamatában, és hogy ennek egyik legfontosabb lépése lehet a vízumliberalizáció.

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a szíriai konfliktus megoldását célzó EU-török együttműködés fontosságát emelte ki A zárt ajtók mögött zajló tanácskozáson - mint az a beszédéről a sajtó számára eljuttatott szövegből kitűnik - azt hangsúlyozta, hogy határozottan fel kell lépni az emberi élet biztonsága érdekében, és fel kell venni a harcot a terrorizmus ellen, hogy béke születhessen Szíriában.



Ez lehet az első lépés a migráció megállítására - hangsúlyozta Martin Schulz.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.