Terror ellen

Londonban és Madridban több ezren tüntettek a háborús részvétel ellen

"Ezt a konfliktust nem lehet bombákkal megoldani."

2015.11.28 20:01MTI

A brit fővárosban, ahol a parlament előreláthatólag a jövő héten szavaz arról, hogy a brit légierő is bekapcsolódjon-e az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet elleni nemzetközi légi hadjáratba, mintegy 4 ezren gyűltek össze. A Stop The War (Állítsátok meg a háborút) elnevezésű csoport által szervezett tüntetés résztvevői David Cameron brit miniszterelnök javaslata ellen tiltakoztak, aki parlamenti jóváhagyást kért a légicsapásokhoz. Az ellenzéki Munkáspárt megosztott a kérdésben, Jeremy Corbyn pártelnök ellenzi a beavatkozást."Ezt a konfliktust nem lehet bombákkal megoldani" - jelentette ki a londoni tiltakozó akciót vezető Andrew Murray. Azonban a 130 halálos áldozatot és több száz sebesültet követelő november 13-i párizsi terrormerényletek után nőtt a valószínűsége annak, hogy a parlament jóváhagyja a brit részvételt.

Madridban 6 ezren tiltakoztak

Stop the War Facebook

Madridban a szervezők szerint 6 ezren gyűltek össze "Nemet a háborúra" jelszóval. A tüntetést egy művészek által alapított polgári szövetség kezdeményezte, amely kevesebb mint egy hét alatt 34 ezer aláírást gyűjtött össze az interneten a katonai beavatkozás ellen. Mariano Rajoy kormányfő szombaton ismét leszögezte, hogy nem fog elhamarkodott döntést hozni. Spanyolországban december 20-án parlamenti választásokat tartanak.

Francois Hollande francia elnök, aki a párizsi merényletek óta igyekszik az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíciót kibővíteni és megerősíteni, pénteken a katonai beavatkozás jóváhagyására szólította fel a brit parlamentet. A francia elnök a máltai fővárosban, Vallettában egyúttal üdvözölte a megígért német részvételt az IÁ elleni fellépésben.

A Bundestag a jövő héten dönt arról, hogy egyebek között Tornado vadászrepülőgépeket és egy fregattot bocsát az IÁ ellen küzdő koalíció rendelkezésére. Elsősorban felderítő repülésekről és a francia haditengerészet biztosításáról van szó, a német légierő a bombázásokba nem fog bekapcsolódni.

Nagy-Britannia már végrehajt légicsapásokat az IÁ ellen Irakban, de az Egyesült Államok vezette szíriai koalíciónak még nem részese. Cameron 2013-ban már javaslatot nyújtott be a Bassár el-Aszad szíriai rendszere elleni katonai fellépésre, de a parlament ezt leszavazta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.