III. Világháború elnapolva

Wikileaks: a törökök több mint kétezerszer sértették meg a görög légteret 1 év alatt

Gyorsan döntöttek az orosz gép lelövéséről a görög légteret rendszeresen megsértő törökök, de hadüzenet mégsem lesz belőle.

2015.11.27 10:22ma.hu
Screenshot

Alig néhány nappal azután, hogy Törökország légtérsértésre hivatkozva lelőtt egy orosz vadászgépet, a Wikileaks olyan adatokat tett közzé, amiből kiderül, a török légierő rendszeresen berepül Görögország légtérbe engedély nélkül. A görög hadsereg adatai szerint csak 2014-ben 2444 alkalommal került sor ilyen jellegű határsértésre, míg ez a szám 2013-ban 636 volt.

A Wikileaks által közzétett titkos amerikai kommunikációból az is kiderül, hogy 2005 júniusában Petros Molyviatis, akkori görög külügyminiszter azt mondta az amerikai nagykövetnek, hogy a törököknek felesleges naponta 40 alkalommal elrepülniük a vitatott területek felett, az erődemonstrációt elég lenne heti egy alaklommal is végrehajtani, hogy nyomatékosítsák politikai álláspontjukat.

Kedden a jelenlegi külügyminiszter Nikosz Kociasz telefonon beszélt orosz kollégájával, többek között az orosz gép lelövéséről és a szíriai háborúról általában. A beszélgetés során az orosz politikus biztosította Kociaszt, hogy Oroszország provokatívnak tartja az elmúlt években a törökök által végrehajtott görögországi légtérsértéseket.

Nem sokkal az után, hogy a törökök értesítették Ban Ki-Moon ENSZ főtitkárt, hogy lelőttek egy orosz repülőgépet, ami megsértette légterüket Lavror orosz külügyminiszter egy sajtótájékoztatón azt fejtegette, az események arra engednek következtetni, hogy az akciót előre kitervelték. Ennek ellenére Oroszország nem fog hadat üzenni Törökországnak az incidens miatt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.