Merényletek Párizsban

Biztonsági kapukat állítanak fel a nemzetközi szuperexpresszek utasai számára

Biztonsági kapukon kell december 20-tól Párizsban és az észak-franciaországi Lille pályaudvarán azoknak áthaladniuk, akik a Thalys szuperexpressz vonataira kívánnak felszállni.

2015.11.24 18:09MTI

A francia kormány a 130 áldozatot szedő, november 13-i párizsi merényleteket követően döntött a nemzetközi járatok biztonságának megerősítéséről. A Thalys szuperexpresszek Franciaországból Belgium, Hollandia és Németország felé közlekednek. Egy ilyen vonaton történt egy, az utasok által meghiúsított merénylet augusztus végén.

A francia közlekedési és környezetvédelmi miniszter azt mondta, hogy még december 20. előtt felállítják a kapukat Párizsban és Lille-ben. Ségolene Royal utalást tett arra, hogy Brüsszelben, Amszterdamban és Kölnben is hasonló intézkedésre lehet számítani, s a francia kormány vizsgálja a névre szóló vonatjegyek bevezetésének lehetőségét is.

A pályaudvarokon az utasok átvizsgálását és a csomagok ellenőrzését is tervezi az állami vasúttársaság, az SNCF, a színházakban és a rendezvénytermekben a merényletek után életbe léptetett intézkedésekhez hasonlóan.

A miniszter ugyanakkor nem támogatja a vasúti biztonsági szolgálat felfegyverezését, amelyre korábban Guillaume Pepy, az SNCF elnöke tett javaslatot.

Franciaországban eddig csak a London felé közlekedő Eurostar járatainál működött biztonsági kapu.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.