KOD

A lengyel demokráciát féltik egy internetes akció kezdeményezői

Facebook közösségi portálon egy Demokráciavédelmi Bizottság nevű csoportot is alapítottak.

2015.11.22 22:36MTI

A lengyel demokráciát féltik a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) kormányzása első napjai után annak az akciónak kezdeményezői, akik a Facebook közösségi hírportálon egy Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) nevű csoportot alapítottak - számol be róla vasárnap a lengyel média.

A múlt hét szerdán megalapított, egyelőre mintegy 20 ezer Facebook-felhasználó támogatását élvező csoport kezdeményezői baloldali újságírók és értelmiségiek, akik mindenekelőtt a Gazeta Wyborcza balliberális napilap köréhez tartoznak, de köztük van Anne Applebaum, a The Washington Post amerikai napilap munkatársa is. Applebaume az októberi parlamenti választások nyomán ellenzékbe került Polgári Platform (PO) politikusának, Radoslaw Sikorski volt lengyel házelnöknek és külügyminiszternek a felesége.

A kezdeményezést a Gazeta Wyborcza szombaton ahéten beiktatott PiS-kormány első lépéseire való reakciónak nevezte. A KOD támogatói többek között azt az alkotmánybíróságról szóló törvénymódosítást kifogásolják, melyet a hét végén hagyott jóvá a lengyel parlament, és aláírta Andrzej Duda elnök is. A törvénymódosítás megakadályozza azoknak az alkotmánybíróknak a hivatalba lépését, akiket az előző parlamenti választási ciklus végén választott meg az akkori kormánykoalíciós többségű parlament a saját, ebből célból augusztusban keresztülvitt törvénymódosítása alapján.

freedigitalphotos.net/criminalatt

A csoport alapítói a Facebook-on közzétett kiáltványukban megírták: a PiS "határozott tiltakozásra" ösztönzi őket azzal, hogy "semmibe veszi a jogot és a demokrácia bevett szokásait". "Nem akarunk egy totalitáris Lengyelországot, mely bezárkózna azokkal szemben, akik másképpen gondolkodnak, mint a hatalmon lévők parancsolnak" - áll a kiáltványban.

A csoport elnevezése az 1989-es rendszerváltás előtt meghatározó ellenzéki szerepet betöltő Munkásvédelmi Bizottság (KOR) nevére utal. A TV Republika konzervatív hírtelevízió kommentárja vasárnap rámutatott: a kommunista-ellenes KOR-nak többek között a jelenlegi PiS-kormány nemzetvédelmi minisztere, Antoni Macierewicz is tagja volt.

A Rzeczpospolita jobbközép napilap kommentátora, Jacek Nizinkiewicz "hisztériának" nevezte a kezdeményezést, kifogásolva többek között azt, hogy a KOD az elektromos ellenállásokat használja jelképnek. A jelvényként betűzött ellenállásokat a kommunizmus idején azok viselték kabátjukon, akik tiltakozni akartak a totalitáris rendszer ellen. A Gazeta Wyborcza "spontán mozgalomnak" minősítette a Facebook-csoportot.

Az októberi parlamenti választások nyomán Lengyelországban 1989 óta először egy párt, a PiS önállóan alakított kormányt. A nemzeti konzervatívok a parlamenti alsó- és felsőházban többséget élveznek, a PiS jelöltjeként választották meg májusban Andrzej Duda elnököt is. A jelenlegi alkotmánybíróság 12 aktív tagja közül 9-et viszont a PO kormányzása idején választották meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.