Közel-Kelet

Megint késeléses merényleteket követtek el palesztinok Jeruzsálemben

Az egyik, 13 éves áldozatot életveszélyes, a másik, 25 éves áldozatot súlyos sebesülésekkel szállították kórházba.

2015.10.12 16:42MTI

Két újabb késeléses merénylet történt hétfőn délután Jeruzsálemben - jelentette az izraeli média.

A kelet-jeruzsálemi Piszgát Zeév negyedben két kamaszkorú palesztin merénylő késelt meg két izraelit. A katonai rádió értesülése szerint az egyik, 13 éves áldozatot életveszélyes, a másik, 25 éves áldozatot súlyos sebesülésekkel szállították kórházba.

A két támadó előbb egy járókelőt sebesített meg súlyosan, majd a kerékpárján arra haladó tizenhárom éves gyereket késelték meg életveszélyesen. Ekkor egy gyalogos meglátta őket és feléjük futott, mire elmenekültek.

Az egyik elszaladó késelőt egy autó elütötte és súlyosan megsebesült, a másikra pedig egy rendőrautón közelítő egyenruhások halálos lövést adtak le, amikor késsel a kezében feléjük futott és nem volt hajlandó megállni és eldobni a kését.

Egy órával korábban szintén a város keleti részén egy palesztin nő támadt késsel egy határőr rendőrre, a rendőr önvédelemből rálőtt a támadóra - közölte az izraeli közszolgálati rádió. Az egyenruhást könnyebb, a késelő nőt pedig közepesen súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Hétfőn a knesszet belügyi bizottságában Benci Sau, a rendőrség ideiglenes főkapitánya azt mondta, hogy a szeptember közepén indult erőszakhullám során elfogott palesztinok több mint fele kiskorú.

Az utóbbi hétben napi rendszerességgel ismétlődő, gyakran halálos kimenetelű tüntetésekből és merényletekből álló erőszakcselekményeket egyre többen tekintik "harmadik intifádának", vagyis palesztin felkelésnek. Az első intifáda 1987-től 1993-ig, a második 2000-től 2005-ig tartott.

Az újabb erőszakhullám eddig négy izraeli és 25 palesztin halálos áldozatot követelt. A feszültség éleződéséért az izraeli vezetés a palesztin "uszítást" okolja. A palesztinok szerint viszont Izrael a felelős; a palesztin álláspont szerint az izraeli kormány a korábbiaknál szigorúbb ellenőrzés alá akarja vonni a jeruzsálemi Templomhegyet, ahol fontos muszlim szent helyek is találhatók.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.