Párizsban

Ankarai merénylet - Több ezres tiltakozás a török kormány politikája ellen

AKP + Iszlám Állam = Ankarai merénylet

2015.10.11 18:57MTI

Több ezren, elsősorban kurdok tiltakoztak vasárnap Párizsban a török kormány "háborús politikája" ellen, egy nappal az Ankarában elkövetett merényletet követően. A belvárosban végighaladó menet egy hatalmas kurd zászlót lengetett és különböző kurd politikai mozgalmak tábláit tartotta magasba, azt skandálva, hogy "a forradalom mártírjai nem halnak meg soha", "Gyilkos Erdogan, Európa tettestárs", "AKP + Iszlám Állam = Ankarai merénylet".

Az AKP a Recep Tayyip Erdogan iszlamista-konzervatív elnök által vezetett Igazság és Fejlődés Pártja.

Két öngyilkos merénylő robbantott szombaton Ankara központjában, a főpályaudvarnál, ahol emberek százai gyülekeztek béketüntetésre a közalkalmazotti szakszervezetek konföderációjának felhívására. A békés felvonulásnak az lett volna a célja, hogy a kurd lázadók és a török biztonsági erők között kiújult erőszak leállítására szólítson fel. Hivatalos adatok szerint 95-en meghaltak, 160 embert kezelnek kórházban, 65-öt az intenzív osztályon. A kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) vasárnap azt közölte, hogy adataik szerint 128-an vesztették életüket a terrortámadásban.

Miután a merényletet senki nem vállalata magára, Ahmet Davutoglu török miniszterelnök úgy vélekedett, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet, a kurd fegyveresek vagy szélsőbaloldali frakciók követhették el azt. Sokak azonban arra hívták fel a figyelmet, hogy Erdogan és pártja is felelős a feszültség szításáért. A török kormány mindenesetre cáfolta, hogy bármi köze lenne a merénylethez.

Párizsban szombat este is mintegy ezer kurdbarát tiltakozott. Vasárnap még többen voltak, a megmozdulás szlogenje az volt, hogy "Elég volt a török állam háborús és terrorpolitikájából".

"Azért jöttünk, hogy kimutassuk szolidaritásunkat azokkal az emberekkel, akik Törökországban és a Közel-Keleten szenvednek. Ezt a merényletet a progresszív erők, a béke és azok ellen hajtották végre, akik stabil régiót szeretnének létrehozni Törökországban és a Közel-Keleten" - mondta Yekbun Eksen, a Kurd Demokratikus Tanács elnöke Párizsban. "Tiltakozunk Erdogan politikája ellen is, amely a gyűlöletet és a terrort hatalma megszilárdítására használja" - tette hozzá. Hasonló megmozdulásokat szerveztek vasárnap Lyonban és Toulouse-ban, szombat este pedig százak tiltakoztak Marseille-ben, Strasbourgban és Rennes-ben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.