Két emberre rálőtt egy fegyveres

Lövöldözés volt egy texasi egyetem területén

Lezárták a rendőrök pénteken a houstoni Texasi Déli Egyetem (TSU) területét, miután egy fegyveres két emberre rálőtt a kollégium környékén.

2015.10.09 21:53MTI

A Houston Chronicle című napilap online kiadása szerint a sebesültek egyike életét vesztette. A támadót elfogták, de személyazonosságát és indítékát hivatalos nem közölték.

A TSU hagyományosan egy feketék által látogatott egyetem.

Előzőleg, péntekre virradóra egy verekedés nyomán lövések dördültek az arizonai Flagstaff egyetemén: egy 18 éves hallgató, - sajtóértesülések szerint Steven Jones, aki a közösségi médiában több fegyveres fotót osztott meg önmagáról - egy embert megölt és további hármat megsebesített, amikor a parkolóban diákok két csoportja között verekedés robbant ki. A négy áldozat ugyanannak a diákkörnek a tagja volt.

A két egyetemi fegyveres támadás azon a napon történt, amikor Barack Obama elnök az Oregon állambeli Roseburgbe látogatott, ahol egy szélsőséges nézeteket valló ámokfutó kilenc emberrel, majd magával is végzett a helyi főiskolán.

Az Egyesült Államokban szenvedélyes társadalmi vita folyik a lőfegyverek tartásának és beszerzésének szigorításáról, amióta 2012. december 14-én egy ámokfutó huszonhat emberrel - köztük húsz kisgyerekkel - végzett a Connecticut állambeli Newtown egyik általános iskolájában.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.