Illegális bevándorlás

Csütörtöktől részlegesen újra járnak a vonatok Salzburg és Bajorország között

Három hét leállás után csütörtöktől részlegesen újra járnak a helyi vonatok Salzburg és Bajorország között, erről az osztrák vasúttársaság (ÖBB), a Meridian német vasúttársaság és a német rendőrség egyezett meg szerdán.

2015.10.07 12:49MTI

A Meridian már szerdán indít vonatokat Freilassingon át Salzburgba, azonban ezen a napon Ausztriából Németországba még csak utasok nélküli szerelvények haladnak. A tervek szerint csütörtöktől már az ÖBB egyes járatai is közlekedni fognak.

A megállapodás alapján a Németországból érkező vonatok legalább kétóránként közlekednek, összehangolva az ÖBB városi gyorsvasúti (S-Bahn) menetrendjével. A menekültek beutazásának megakadályozása miatt a Salzburgban felszálló utasokat ellenőrizni fogják, azonban az intézkedés részleteiről és a járatok további összehangolásáról az ÖBB szóvivőjének tájékoztatása szerint még folynak az egyeztetések.

A Meridian illetékese reményét fejezte ki, hogy hamarosan újra megindul a menetrend szerinti vasútforgalom. A társaság közlése szerint a vonatkimaradások miatt a jegyeladásból származó bevételkiesésük már heti 100 ezer euróra rúg, és eddigi további 110 ezer eurós többletkiadást jelentett a pótlóbuszok indítása is.

A vasúti közlekedés szeptember 17-én állt le a Salzburg és München közötti vonalon, miután megbénult a forgalom a német határellenőrzés visszaállítása miatt. Az utazók iratainak ellenőrzése olyan sokáig tartott a vonatokon, hogy nem lehetett tartani a menetrendet.

Németország szeptember 13-án állította vissza határai ellenőrzését, az ideiglenes intézkedést a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet működését szabályozó schengeni határellenőrzési kódex előírásai alapján vezették be. Az intézkedés "súlypontja" a német-osztrák határ, célja pedig a Németországba igyekvő emberek "áradatának korlátozása", és a beutazás rendezett keretek közé szorítása.

Kedd éjféltől szerda kora reggelig az osztrák-magyar határon fekvő Miklóshalmánál (Nickelsdorf) 2385-en lépték át a határt - közölte a burgenlandi rendőrség szerdán. Kedden összesen 5800-an érkeztek Magyarországról a miklóshalmai határátkelőhöz, az Ausztria déli határánál fekvő Rábakeresztúrnál (Heiligenkreuz im Lafnitztal) azonban nem regisztráltak menekülteket az éjszaka.

Az utóbbi egy hónapban 170 ezer migráns érkezett Ausztriába, közülük 130 ezren a magyar határtól utaztak Bécsen át Nyugatra. A legtöbben, csaknem húszezren szeptember 14-én, vagyis a magyar határrendészeti intézkedések megszigorítása előtt egy nappal érkeztek Ausztriába. Az elmúlt egy hónapban kétezren nyújtottak be menekültkérelmet Bécsben, vagyis az osztrák fővároson átutazók három százaléka. Jelenleg 12 ezer menekültkérelmi eljárás zajlik Bécsben.

Ausztriában 2014-ben 28 ezer, 2013-ban 17 ezer menedékjogi kérelem érkezett be az osztrák hatóságokhoz, 2015 januárjától augusztusig viszont több mint 46 ezer menekültkérelmet nyújtottak be. Az illetékesek jelenleg napi 300-450 új beadvánnyal számolnak.

Az átutazó menekültek hatvan százalékát Bécsben magánszállásokon helyezték el, negyven százalékuk éjszakázott nonprofit szervezetek által biztosított szükségszállásokon, ahol negyven euró zsebpénzt is kaptak.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.