Illegális bevándorlás

Német lap: Brüsszel és Ankara akciótervet dolgozott ki a menekültáradat feltartóztatására

Az elképzelés szerint a török és a görög parti őrség az uniós határvédelmi ügynökség (Frontex) szervezésében közösen járőrözik majd az Égei-tenger keleti részén, és minden menekültet visszaszállítanak a török partokra.

2015.10.04 09:56MTI

Az Európai Bizottság (EB) és a török kormány akciótervet dolgozott ki az Európai Unióba irányuló menekültáradat feltartóztatására, az elképzelés szerint a török és a görög parti őrség az uniós határvédelmi ügynökség (Frontex) szervezésében közösen járőrözik majd az Égei-tenger keleti részén, és minden menekültet visszaszállítanak a török partokra - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.

A lap értesülése szerint a török fél vállalja, hogy az EU pénzügyi támogatásával felállít hat új menekülttábort, amelyekben összesen kétmillió ember fér el, az uniós tagországok pedig vállalják, hogy a menekültek egy részét befogadják. Így akár félmillió embert telepíthetnek át Törökországból az EU-ba biztonságos, ellenőrzött módon.

Az akciótervet a héten dolgozták ki az EB és a török kormány képviselői. Jean-Claude Juncker bizottsági elnök az ügyben szorosan egyeztetett Angela Merkel német kancellárral és Francois Hollande francia elnökkel.

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Brüsszelbe látogat, hogy megvitassa a tervet az uniós intézmények vezetőivel. A FAS szerint Brüsszelben arra számítanak, hogy sikerül a török államfővel politikai megállapodást kötni a közös kezdeményezésről, ezután pedig az október közepén tartandó uniós csúcsra részletesen kidolgozzák a tervet, és a lehető leggyorsabban hozzákezdenek megvalósításához.

A remények szerint az együttműködés révén jövő tavaszig sikerül úrrá lenni a görög szigeteken és az úgynevezett balkáni migrációs útvonalon kialakult kaotikus helyzeten - írta a FAS.

Angela Merkel egy szombati nyilatkozatában kiemelte, hogy a menekültválság globális kihívás, amellyel csak az EU részvételével lehet megbirkózni. Az európai "komponens" azt jelenti hogy "megvédjük külső határainkat", méghozzá "közösen", és ezzel "rendezetté tesszük a bevándorlást". Az is jelenti, hogy "nagyobb felelősséget vállalunk" mindazon országokért, amelyekben kialakultak a menekülthullámot kiváltó okok, vagy ahol nagyon sok a menekült, mint például Libanonban, Jordániában és Törökországban - mondta a német kancellár.

Angela Merkel hozzátette, hogy Törökországgal már el is kezdődtek a tárgyalások a görög-török uniós külső határ ügyében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.