Illegális bevándorlás

Több kisebb befogadóközpontot építenek Szerbiában

Szerbia több kisebb befogadóközpontot épít országszerte a migránsok számára, mert a 200-300 fő befogadására alkalmas központok emberségesebb körülményeket tudnak biztosítani, mint a nagy, 9-10 ezres kapacitású létesítmények.

2015.10.02 16:00MTI

Aleksandar Vulin szerb szociálisügyi miniszter a Novi Magazin című hetilap honlapján olvasható beszámoló szerint azt is közölte, hogy számos országgal ellentétben Szerbia minden bevándorlót regisztrál, és ilyen óriási adatbázissal senki más nem rendelkezik majd a migránsokról a jövőben.

Hozzátette, hogy a legtöbben Macedóniából érkeznek Szerbiába, de egyre többen mennek át a bolgár-szerb határon is, ezért alakítottak ki Dimitrovgradban is egy befogadó- és regisztrációs központot.

A helyi illetékesek szerint naponta átlagosan 300-400 ember érkezik Bulgária felől Szerbiába. Néhány héttel ezelőtt még csak néhány tucatnyian választották ezt az útvonalat.

Szerbiában öt állandó menekülttábor, valamint több kisebb ideiglenes befogadóközpont van. Az állandó táborokban 800 embert lehet hosszabb időre elszállásolni - nyilatkozott még a nyár elején az MTI tudósítójának Ivan Gerginov szerb menekültügyi segédbiztos -, míg az ideiglenes központok néhány száz fő rövidebb ideig tartó elszállásolására alkalmasak.

A szerbiai közszolgálati televízió beszámolója szerint a szerb-macedón határ melletti Presevóban is megnőtt a migránsok száma pénteken, kora délutánra már több mint ötezren voltak, és a határsávban fekvő miratováci sátortáborban is több százan tartózkodnak. A migránsok azt követően, hogy regisztrálták őket, és átvették a 72 órás tartózkodást biztosító papírokat, általában a szerb-horvát határ felé indulnak, de vannak olyanok is, akik előbb Belgrádba utaznak, és csak onnan veszik Horvátország felé az irányt.

A hivatalos adatok szerint Szerbián ebben az esztendőben több mint 200 ezer migráns haladt át.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.