3 napig tartott az eljárás

Óvadék ellenében szabadon engedik Sanadert

A legfelsőbb bíróság megszüntette Ivo Sanader volt horvát kormányfő ellen az elsőfokú eljárást a Fimi Media ügyben és 12,4 millió kuna (fél milliárd forint) óvadék ellenében szabadlábra helyezte.

2015.10.01 18:25MTI
Fotó: Wikipedia/Roberta F.

A legfelsőbb bíróság három napig át tartó fellebbezési eljárás után hozta meg a döntését. Az indoklás szerint az elsőfokú eljárás során súlyos hibákat vétett az ügyet tárgyaló bíróság. Ivo Sanader akkor hagyhatja el ténylegesen a börtönt - ahol előzetes letartóztatásban van -, amikor befizeti az óvadékot, ami lehet készpénz, de történhet ingatlan vagy értékes ingóság formájában is. Továbbá Sanadernek meg kell ígérnie a bíróságnak, hogy nem fog megszökni.

A három éve kezdődött, Fimi Media néven elhíresült ügyben azzal vádolták a volt kormányfőt és tettestársait, hogy a közbeszerzési törvényeket megsértve, valós és fiktív megrendeléseken keresztül állami cégektől szereztek pénzt, amely Sanadernél vagy az akkor általa vezetett Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nevű jobbközép párt "feketekasszájában" kötött ki, és a párt választási kampányainak finanszírozását szolgálta.

Az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint Sanader és négy tettestársa összesen 70 millió kuna (2,8 milliárd forint) közpénzt sikkasztott el. A volt kormányfőt 15 millió, az ügyben szintén elmarasztalt HDZ-t pedig 24 millió kuna visszafizetésére, valamint 5 millió kunás pénzbírság megfizetésére kötelezték. Egyelőre nem tudni, a HDZ fellebbezésével kapcsolatban mi a legfelsőbb bíróság álláspontja.

Horvátország történetének egyik legjelentősebb korrupciós ügyében a hivatali hatalommal való visszaélésben és bűnszervezet kiépítésében bűnösnek talált Sanader mellett elsőfokon letöltendő börtönbüntetést kapott a HDZ korábbi pénztárosa, főkönyvelője és a Fimi Media cég tulajdonosa is, míg egy volt kormányszóvivőre felfüggesztett szabadságvesztést szabtak ki.

Sanader és Ratko Macek volt kormányszóvivő kivételével a vádlottak bűnösnek vallották magukat a perben.

A korábbi kormányfőt egy másik összevont perben, a Hypo Bank- és a Mol-INA-ügyek egyesített perében, korábban a zágrábi megyei bíróság 2012 novemberében nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt. A legfelsőbb bíróság a büntetést tavaly jogerősen nyolc és fél évre enyhítette. A volt horvát miniszterelnök ezt követően eljárásbeli hibák miatt az alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért.

Az egyik vádpont szerint Ivo Sanader a Moltól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a magyar olajipari társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett - a veszteséges gázüzletág kivételével. A Mol Nyrt. számos alkalommal visszautasította a Sanader-perben elhangzottakat, és közölte: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze az INA-ban az irányítási jogokat.

A horvát alkotmánybíróság az idén júliusban hatályon kívül helyezte az erre vonatkozó ítéletet. Sanader a Fimi Media ügy miatt azonban továbbra is őrizetben maradt. Mivel a legfelsőbb bíróság megerősítette, hogy ez utóbbi ügyben megszüntette az eljárást a volt kormányfő ellen, és újra tárgyalást rendelt el, Ivo Sanader azért kerülhetett szabadlábra, mert nincs ellene jogerős ítélet.

A volt kormányfő a továbbiakban szabadlábon védekezhet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.