78 éves volt

Meghalt Fodor Imre, Marosvásárhely volt polgármestere

Hetvennyolc éves korában elhunyt Fodor Imre, Marosvásárhely volt polgármestere, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) volt elnöke.

2015.09.30 13:08MTI

Fodor Imrét kedden marosvásárhelyi otthonában érte a halál.

Fodor Imre Csíksomlyón született 1937. június 16-án. A bukaresti műszaki egyetemen tanult, ahol 1965-ben szerzett mérnöki diplomát. Tanulmányait derékba törte az 1956-os forradalom. Édesapját a romániai megmozdulásokban való részvétele miatt 1958-ban 25 évi kényszermunkára ítélték, emiatt az akkor ötödéves Fodor Imrét kizárták az egyetemről. Csak hat évvel később végezhette el az egyetem utolsó évét, és szerezhette meg a diplomát.

Marosvásárhelyen az Azomures vegyipari kombinát mérnökeként dolgozott.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjeként 1996-ban választották Marosvásárhely polgármesterévé. A tisztséget 2000-ig viselte, amikor mindössze 168 szavazat hiányzott ahhoz, hogy újabb mandátumot nyerjen. 2004-ig a város alpolgármestereként tevékenykedett.

Fodor Imre 2006 októberétől 2008 februárjáig a Székely Nemzeti Tanács elnöki tisztségét töltötte be. Elnöksége idején szervezte meg az SZNT azt az egész Székelyföldre kiterjedő mozgóurnás népszavazást, amelynek során több mint kétszázezren igényelték Székelyföld területi autonómiáját.

Az erdélyi magyarság érdekében végzett fáradhatatlan, sokoldalú tevékenysége elismeréseként Fodor Imrét 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.