Illegális bevándorlás

Berlin többségi szavazással fenyegetőzik a kötelező kvótákról

Többségi szavazást helyezett kilátásba az Európai Unióban a német külügyminiszter pénteken, hogy így késztesse a menekültek elosztására a kötelező befogadási kvótának makacsul ellenszegülő országokat.

2015.09.18 16:36MTI

A Passauer Neue Presse című német újságnak adott interjúban Steinmeier egyebek között azt mondta, "lehetetlen, hogy csak Németország, Ausztria, Svédország és Olaszország viselje" azt a terhet, amelyet a migránsok unióba áradása jelent.

Korábbi nyilatkozatok szerint több uniós tagállam (közöttük Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia) elutasítja a migránsok kötelező kvóták szerinti elosztását.

"Ha másképp nem megy, meg kell fontolnunk a minősített többséggel történő szavazás lehetőségét" - mondta a német külügyek irányítója.

Az uniós szerződések értelmében minden tagállam számára kötelezővé tehető az a döntés, amelyet a tagállamok kormányai minősített többséggel hoznak, azaz a javaslatot megszavazza az olyan tagországok legalább 55 százaléka (vagyis legalább tizenöt ország), amelyek együttesen az unió népességének legalább 65 százalékát teszik ki.

A tagállamok belügyminiszterei szeptember 22-én tanácskoznak Brüsszelben ismét a menekültválságról, egy nappal később pedig rendkívüli csúcstalálkozót tartanak az unióban.

"Németország segít, de ki segít Németországnak?" - tette fel a kérdést Sigmar Gabriel német alkancellár a Bild című bulvárlapban. Németország idén több mint 800 ezer migráns befogadására készül, szemben a tavalyi 200 ezerrel.

"Németország sok ember számára kínálhat új hazát, de nem mindenkinek"- tette hozzá Gabriel. "Európa értékközösség. Aki nem osztja az értékeinket, ne reménykedjen abban, hogy tartósan kapja az Európai Unió támogatását" - mondta az alkancellár.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.