Illegális bevándorlás

Tetszik a szlovákok többségének a magyar határzár

Szlovákiában a hozzáférhető adatok szerint jelenleg gyakorlatilag nincs komoly gond a bevándorlókkal, mert a fő migrációs útvonalak elkerülik az országot.

2015.08.30 13:30MTI
MTI Fotó

Tetszik a szlovák állampolgárok kétharmadának, hogy Magyarország kerítést épít a magyar-szerb határszakaszon a menekülők beözönlésének megállítására - derült ki egy országos felmérésből, amelynek eredményét a szlovák elektronikus média közölte a hét végén. A Polis Slovakia közvélemény-kutató intézet augusztus második felében egy telefonos felmérésben 1416 tizennyolc éven felüli szlovák állampolgárnak tette fel a kérdést: miként látja azt, hogy a magyar kormány a szerbiai határon kerítést épít a menekültek ellen.

A megkérdezettek 63,5 százaléka azt válaszolta, hogy tetszik neki a magyar kormány kezdeményezése, míg 23 százalék nemtetszését fejezte ki. A határzár építését határozottan csak 3,7 százalék ellenezte. A megszólítottak 13,5 százaléka nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésre.

A magyar kormány július 21-én döntött arról, hogy határzárat létesít a 175 kilométeres magyar-szerb határon, amelyen keresztül a menekülők döntő többsége érkezik Magyarországra. A szlovák média rendszeresen beszámol a kerítés építéséről, illetve az illegális bevándorlók tömeges Magyarországra érkezéséről és az ezzel kapcsolatos problémákról.

Szlovákiában a hozzáférhető adatok szerint jelenleg gyakorlatilag nincs komoly gond a bevándorlókkal, mert a fő migrációs útvonalak elkerülik az országot. Szlovákia ugyanakkor megállapodott Ausztriával, hogy ideiglenesen elszállásol területén 500 menekültet.

A tábort a szlovák kormányzat a többségében magyarok lakta dél-szlovákiai Bősön akarja megnyitni, ahol egy helyi, nem ügydöntő népszavazáson a lakosság 96 százaléka elutasította a tervet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.