Illegális bevándorlás

Migránsok halála: Nincs magyar állampolgár a gyanúsítottak között

Azt nem tudni, pontosan hol fogták el a gyanúsítottakat. Beszámolt arról is, hogy házkutatásokat és lefoglalásokat is végeztek, de ezek helyszínét sem közölte.

2015.08.28 13:59MTI
Fotó: screenshot

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai három bolgár és egy afgán állampolgárt fogtak el és vettek bűnügyi őrizetbe csütörtökön az ausztriai A4-es autópályán hagyott, 71 menekült holttestét rajtő teherautó ügyében. A gyanúsítottak között nincs magyar állampolgár - közölte az MTI érdeklődésére az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken. A Legfőbb Ügyészség közölte: kiemelt ügyként kezelik az eljárást.

Csiszér-Kovács Viktória elmondta: a rendőrség javaslatot tett a gyanúsítottak előzetes letartóztatására. Hozzátette, hogy az ügyben mintegy 20 további embert hallgattak ki tanúként.

A szóvivő arról nem beszélt, hogy pontosan hol fogták el a gyanúsítottakat. Beszámolt arról is, hogy házkutatásokat és lefoglalásokat is végeztek, de ezek helyszínét sem közölte.

A magyar rendőrség folyamatosan együttműködik az osztrák rendőrséggel a bűncselekmény teljes körű felderítése érdekében - tette hozzá Csiszér-Kovács Viktória.

A szóvivő péntek este az MTI megkeresésére azt is elmondta, hogy a négy gyanúsított egyikénél - az afgán állampolgárnál - találtak magyar személyazonosító okmányt, de az illető nem magyar állampolgár.

Arról is tájékoztatott, hogy a rendőrség a négy gyanúsított közül hármat európai elfogatóparancs alapján, a negyediket saját felderítés alapján fogta el.

Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: az ügyészség kiemelt ügyként kezeli az eljárást, a nyomozás felett a Kecskeméti Járási Ügyészség fokozott felügyeletet gyakorol.

Legális európai menekültútvonalat szorgalmaz az osztrák belügyminiszter

Legális európai menekültútvonalat és közös uniós megoldást szorgalmazott, valamint zéró toleranciát sürgetett az embercsempészekkel szemben az osztrák belügyminiszter a Kismartonban (Eisenstadt) tartott sajtótájékoztatón pénteken.

Johanna Mikl-Leitner hangsúlyozta: nem a határellenőrzés szigorítására van szükség, hanem az unió külső határainak biztosítására.

A miniszter egyúttal köszönetet mondott a tartományi hatóságoknak és a magyar rendőrségnek a teherautó csomagterében talált 71 halott bevándorló tragédiájának ügyében végzett hatékony munkáért.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.