Munkahelyi probléma

Meggyilkoltak egy fotóriportert és négy nőt Mexikóvárosban

A sajtósok számára Mexikó a világ legveszélyesebb országa.

2015.08.02 19:04MTI
EPA/STR

Meggyilkolták egy mexikói oknyomozó folyóirat egyik fotóriporterét és négy nőt, holttestüket egy mexikóvárosi lakásban találták meg szombaton - jelentette maga a folyóirat, a Proceso. Ruben Espinosa elmenekült a Veracruz szövetségi államban lévő lakhelyéről, mert zaklatták. Családtagjai pénteken már nem tudtak vele kapcsolatba lépni, emiatt az Article 19 nevű jogvédő szervezet kérte a hatóságokat, hogy kutassák fel a férfit. Holttestére és négy halott nőre egy lakásban találták rá a főváros központjának közelében a mexikóvárosi ügyészi hivatal közlése szerint. A négy nő közül három ott lakott, a negyedik háztartási alkalmazott volt. Haláluk okát még vizsgálják - közölte az ügyészség. A Proceso úgy tudja, hogy Espinosát két lövéssel gyilkolták meg. A fotóriporter más médiumoknak is dolgozott.

A mexikói szövetségi államok közül Veracruz a legveszélyesebb az újságírók számára. Egy szakmai szövetség szerint 2010 óta 11 újságírót gyilkoltak meg az államban, a legutóbbit egy hónappal ezelőtt. Két veracruzi újságírót pedig - köztük Espinosát - valamely más államban ölték meg.

Mexikóban a magukat fenyegetve érző vidéki újságírók gyakran menekülnek a fővárosba, mert ott a kormány létrehozott a védelmükre egy hivatalt.

Általában véve a sajtósok számára Mexikó a világ legveszélyesebb országa. Az Újságírók Határok Nélkül (RSF) nemzetközi szervezet szerint 2000 és 2014 között legalább 82 újságírót öltek meg az országban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.