Vandalizmus

Festékkel összekenték a kolozsvári Mátyás király szoborcsoport talapzatát

Kolozsi Tibor szobrászművész csütörtökön vizsgálja meg, hogy a festék mennyire ivódott be a kőzetbe, és majd ennek alapján tesz javaslatot a szobor megtisztításának módjára.

2015.07.29 16:37MTI

Ismeretlenek barna színű festékkel összekenték a kolozsvári Mátyás király szoborcsoport talapzatát - jelentette szerdán a romániai magyar média.

Vélhetően keddről szerdára virradóra rongálták meg a szobrot, amelyről több romániai magyar portál is beszámolt. A fényképek szerint semmilyen felirat nem található a szobron.

Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője a voceatransilvaniei.ro portálnak elmondta, hogy a térfigyelő kamerák felvételei alapján keresik az elkövetőket. A szoborcsoportot 2010 és 2011 között restaurálták a magyar és a román állam támogatásával.

Horváth Anna kolozsvári alpolgármester úgy nyilatkozott a Szabadság című kolozsvári napilapnak, hogy a rendőrök a helyszínelés alapján feltételezik, egy festéket tartalmazó zacskót dobhattak a szobor talapzatának felső részére, majd a szétfröccsenő festék a talapzat alsó részére is lefolyt.

Az alpolgármester közölte, hogy a hivatal büntetőjogi feljelentést tesz a rendőrségen ismeretlen elkövető ellen. Fölvették a kapcsolatot Kolozsi Tibor szobrászművésszel, aki korábban a restaurálást végezte. Várhatóan csütörtökön vizsgálja meg, hogy a festék mennyire ivódott be a kőzetbe, és majd ennek alapján tesz javaslatot a szobor megtisztításának módjára.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a tettesek előállítását követelte egy szerdán kiadott közleményben. Leszögezte: a magyar kulturális örökség meggyalázásnak tekintik Fadrusz János szobrának újabb megrongálását. "Megengedhetetlennek tartjuk, hogy Európa ifjúsági fővárosában, az Európa kulturális fővárosa címre pályázó Kolozsváron ma védtelen célpont lehet egy olyan érték, amelynek restaurálása a román és magyar állam közös ügye és munkája volt" - olvasható a közleményben.

Az RMDSZ elnöke felidézi, hogy a két évvel korábbi hasonló tettek elkövetőit sem állították elő, bár akkor is nyomatékosan kérték az esetek kivizsgálását. "Kolozsvár teljes közbiztonságára nézve is aggodalomra ad okot, hogy a város térfigyelő kamerákkal ellátott Főterén ilyen súlyos esetek megtörténhetnek anélkül, hogy a tettesek kilétére fény derülne, holott erre minden feltétel adott. Ismételten kérjük, hogy nemzeti szimbólumaink meggyalázását, rongálását tekintsék köztörvényes bűnözésnek, a hatóságok ennek megfelelően rójanak ki büntetést a tettesekre" - olvasható a közleményben.

A szobrot kétszer rongálták meg 2013-ban, akkor letörték az egyik bronzzászló rúdját, majd Mátyás király bal sarkantyúját görbítették meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.