Letartóztatták

Az Iszlám Államnak toborzott nőket egy spanyol férfi

Letartóztatott a spanyol rendőrség szerda hajnalban Melillában, az észak-afrikai spanyol enklávéban egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy nőket toborzott az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet számára.

2015.07.22 11:10MTI

A hatóságok szerint a 29 éves férfi feladata a toborzáson kívül a nők ideológiai képzése volt. Lakásán több propagandavideót is találtak, amelyek a fennálló törvényes rend elutasításáról és kizárólag az IÁ útmutatásainak követéséről szóltak.

A férfinak ezeken a propagandaanyagokon keresztül kellett elérni a nők radikalizálódását, majd elősegíteni, hogy minél előbb csatlakozzanak a szervezethez. A madridi belügyminisztérium közleményéből nem derült ki, hogy a dzsihadista szervezet pontosan milyen szerepet szánt a soraiba lépő nőknek.

Spanyolországban egyre gyakoribbak a hasonló rendőri akciók, legutóbb két hete a Kanári-szigeteken tartóztattak le egy nőt, aki a gyanú szerint kislányokat és kamaszlányokat toborzott a dzsihadista terrorszervezet számára.

A hatóságok szerint a nő közvetlen kapcsolatot tartott fenn a szervezet szíriai vezetésével.

Idén eddig összesen 48 embert fogtak el a rendőrök Spanyolországban a terrorszervezettel való együttműködés miatt.

A június 26-án Tunéziában, Franciaországban és Kuvaitban elkövetett támadások miatt Spanyolország megemelte a terrorvédelmi készültség szintjét, amely továbbra is érvényben van.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.