Összefoglaló

A saját alkalmazottja fejezte le a francia férfit

Fél évvel a 17 áldozatot követelő párizsi iszlamista merényletsorozat után pénteken újabb terrortámadás történt Franciaországban: egy lyoni vállalkozót lefejeztek és ketten megsérültek egy Lyonhoz közeli vegyi üzemnél elkövetett dzsihadista támadásban.

2015.06.26 19:50MTI

A feltételezett elkövetőt, aki az áldozat alkalmazottja volt, a helyszínen őrizetbe vették.

Franciaországban most először követtek el iszlamista merényletet az Iszlám Állam dzsihadista szervezet módszere alapján.

A nyomozók a Lyonhoz közeli Saint-Quentin-Fallavier vegyi üzemének kerítésére erősítve találták meg a halálos áldozat levágott fejét. Arcán arab feliratok voltak, a kerítésre több iszlamista zászlót is kitűzött a merénylő.

Az áldozat egy 45 éves lyoni vállalkozó. Fuvarozó cégének behajtási engedélye volt az - egyebek között gázpalackokat gyártó - Air Products amerikai cég telepére, amelynek udvarára a feltételezett merénylő egy gépkocsival berontott, és ott a gázpalackok közé hajtva robbanást idézett elő, amelyben az üzem két dolgozója könnyebben megsérült.

Az ügyben eddig négy embert vettek őrizetbe: a 35 éves Yassin Salhit, akit a támadással gyanúsítanak, valamint a feleségét, lánytestvérét és egy feltételezett tettestársat.

A marokkói származású gyanúsított - akit a nagy erőkkel kivonuló tűzoltók fogtak el - három gyermek apja, és az üzem közelében található kis településen lakik. Radikalizálódás miatt a titkosszolgálatok 2006-ban megfigyelték, de 2008-ban nem újították meg a megfigyelését. Nem büntetett előéletű, terrorszervezettel való kapcsolatáról sem tudtak a hatóságok.

A férfi áldozatának vállalatánál dolgozott, így feltehetően ismerték egymást, és együtt érkeztek a merénylet helyszínére.

Salhi feleségét Lyon közelében vették őrizetbe. Néhány perccel korábban az Europe 1 kereskedelmi rádióban a nő azt mondta, hogy a férje reggel nyugodtan indult munkába a fuvarozó vállalathoz.

"Az a kérdés, hogy voltak-e tettestársak" - mondta Francois Hollande államfő délelőtt Brüsszelben, ahol a támadás híre érte és ahonnan azonnal visszautazott Párizsba, majd összehívta a védelmi tanács ülését. Ezen - a köztársasági elnök későbbi bejelentése szerint - a következő három napra a legmagasabb fokozatúra emelték a terrorkészültséget Rhone-Alpes régióban, ahol délelőtt a támadás történt. Manuel Valls kormányfő már korábban elrendelte, hogy erősítsék meg a régió "érzékeny" helyszíneinek védelmét.

"Az iszlamista terrorizmus ismét lecsapott Franciaországban" - mondta Manuel Valls miniszterelnök Kolumbiában, mielőtt megszakította latin-amerikai körútját és hazaindult Párizsba.

Az ügyben a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege bűnszövetkezetben elkövetett terrorcselekmény gyanújával indított eljárást.

A francia hatóságok a 17 áldozatot követelő januári párizsi terrortámadások óta nem győzték hangsúlyozni, hogy bármikor bekövetkezhetnek hasonló jellegű iszlamista támadások. Az elmúlt hónapokban két új terrorelhárítási törvényt fogadott el a parlament, a titkosszolgálatok jogköreit megerősítő törvényről pedig két nappal ezelőtt szavazott a nemzetgyűlés.

Nicolas Sarkozy volt államfő, az ellenzéki, jobbközép Köztársaságiak vezetője és Marine Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front elnöke is azt kérte a kormánytól, hogy vonja le a támadás következményeit, és növelje a készültségi szintet az országban.

Németország és Spanyolország vezető politikusai mellett a franciaországi iszlám legfőbb politikai szervezete, a Muzulmán Vallás Francia Tanácsa is elítélte a támadást, és "egységre és szolidaritásra kérte az egész nemzeti közösséget".

Január 7-én a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségénél 12 embert lőtt le két merénylő, másnap egy harmadik dzsihadista egy rendőrnőt lőtt agyon egy külvárosban, harmadnap pedig ugyanő túszokat ejtett egy zsidó élelmiszerboltban, és közülük négyet meggyilkolt. A kommandósok őt és a másik két, menekülésben lévő terroristát is tűzharcban megölték.

A fővárosban azóta a legmagasabb a terrorkészültség, mintegy 310 épületet védenek katonák, s a hatóságok többször is jelezték, hogy nagyon magas a fenyegetettség az egész országban. Legutóbb áprilisban vettek őrizetbe egy algériai diákot, aki a gyanú szerint templomok ellen tervezett merényletet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.