Kajak-kenu vk

A Noé, Vass duó nyerte a duisburgi válogatót

A Noé Zsombor, Vass Péter duó harmadik lett a kajak kettesek szombati 1000 méteres döntőjében a duisburgi kajak-kenu világkupaversenyen, ami azt is jelenti, hogy 1-1-re egyenlített a világbajnoki indulás jogáért zajló csatában.

2015.05.23 15:53MTI

A németországi regatta első döntős napján a kenus Balla Virág révén egy aranyérem is jutott a magyaroknak.

A fiatal, ifjúsági világbajnok Noé, Vass kettős az egy héttel ezelőtti, szolnoki válogatón meglepetésre a második helyen végzett Kammerer Zoltán és Szalai Tamás rutinos kettőse mögött, a duisburgi viadal pedig a válogató második fordulójaként (is) szolgált.

Mindkét egység bejutott a fináléba, ahol aztán Vassék teljesítettek jobban: remekül versenyezve - a verseny honlapja szerint - harmadikként futottak be a németek és az ausztrálok párosa mögött, míg Kammererék hetedikként zártak.

Kedden különversenyre, úgynevezett szétlövésre kerül sor a két páros között, s a győztes indulhat majd az augusztusi, milánói olimpiai kvalifikációs vb-n. A szombati finálék közül még egyben volt magyar érdekeltség: Balla Virág a kenu egyesek 500 méteres döntőjében szerepelt és utasított maga mögé mindenkit.

A tavaly gerincműtéten átesett, most visszatérő, háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa nem tudott bejutni a döntőbe K-1 500 méteren, s a B fináléban is utolsóként ért célba, így összesítésben 18.-ként zárt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.