Halállista

Közzéteszik az egykori auschwitzi haláltábor személyzetének teljes listáját

A lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) nyilvánosságra hozza az egykori auschwitz-birkenaui náci német koncentrációs tábor személyzetének rendelkezésére álló teljes listáját, az őrök és az SS tagjai mellett a lágerhivatalnokokét és az ápolónőkét is.

2015.05.19 15:17MTI

A nácizmus és kommunizmus bűneit kutató és a vétkesek ellen eljáró IPN listáján 8753 személy, köztük 186 nő neve szerepel - tájékoztatta a Rzeczpospolita című napilapot Waldemar Szwiec, az IPN krakkói részlege nyomozati osztályának vezetője. Az osztály négy éve vizsgálódik a második világháború alatt az auschwitzi haláltáborban elkövetett bűntettek ügyében.

A korábbi listák alapján csak 4-6 ezer személy volt ismert, akik közül az IPN adatai szerint csak 770 embert ítéltek el a második világháború befejezése után - írta a lap. A bővebb névsor lehetővé teszi az eddig a büntetőeljárást elkerülő háborús bűnösök bíróság elé állítását. A nyomozók feltételezése szerint az auschwitzi haláltábor több tucat működtetője még életben van.

Swiec elmondta: a 770 elítéltnél sokat többet állítottak bíróság elé a háború utáni szövetséges megszállási zónákban, majd a két német állam területén, az egykori Csehszlovákiában, Hollandiában és a Szovjetunióban. Sok vádlottat azonban felmentettek, vagy megszüntették az ellenük folytatott eljárást.

Közlése szerint jelenleg a már összeállított lista ellenőrzésén dolgoznak, a kutatók többek között a forrásanyagokat vizsgálják, összevetik a névsort a láger szervezeti hálózatával. Így minden személy szolgálati adatait közzétehetik majd, és összeállíthatják a táborban végzett orvosi kísérletek áldozatainak névsorát is.

Arról, hogy milyen formában teszik közzé a listát, még nem született döntés.

Az auschwitzi koncentrációs tábort a náci Németország 1940-ben, eredetileg lengyel foglyok számára építtette Lengyelországnak a harmadik birodalomhoz csatolt részén. A szomszédos birkenaui láger két évvel később jött létre. A megszállt Lengyelország területén működtetett számos más tábor mellett ez lett a zsidók megsemmisítésének fő színhelye.

Az auschwitzi múzeum 1,3 millióra teszi a táborkomplexumba deportáltak számát, akik közül 1,1 millió volt zsidó, de sok volt a lengyel, roma és szovjet hadifogoly is. A Magyarországról odahurcolt zsidók száma meghaladta a 430 ezret. Az auschwitzi lágerkomplexumban a náci németek legkevesebb 1,1 millió embert, köztük mintegy 1 millió zsidót gyilkoltak meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.