Tartományok közötti vita

Németországban összkonfliktushoz vezetett az új nagyfeszültségű vezeték építése

Marakodás kezdődött Németország három tartománya között arról, hogy merre vezessék az atomerőművek lekapcsolása miatt szükségessé váló új nagyfeszültségű távvezetékeket.

2015.05.18 06:30MTI

A vitát a 800 kilométer hosszúságúra tervezett SuedLink építésének tervét régóta bíráló bajor kormány gazdasági minisztere, Ilse Aigner egy vasárnapi javaslata váltotta ki, miszerint a vezetéket Bajorország helyett inkább Baden-Württemberg és Hessen tartományokon keresztül kellene vezetni.

Bajorország így mentesülne a SuedLinkkel járó terhektől, ami méltányos lenne, hiszen a Türingia felől érkező másik fő vezeték (az úgynevezett Türingiai áramhíd) is érinti Bajorországot, és egyik projekt sem kizárólag Bajorország energiabiztonságát szolgálja, hanem a másik két tartomány javára is válik - érvelt a miniszter a Bayerischen Rundfunk tartományi közszolgálati műsorszolgáltató társaságnak nyilatkozva. Hangsúlyozta, hogy a müncheni vezetés "harcol" a terhek megosztásáért.

Ilse Aigner felvetése "felülmúlhatatlan arcátlanság" - reagált Tarek Al-Wazir Hessen tartományi gazdasági miniszter, hozzátéve, hogy Hessen "nem nyugszik bele München pimaszságába".

Élesen bírálta a bajor javaslatot Baden-Württemberg kormánya is. Franz Untersteller környezetvédelmi miniszter kiemelte: az előzetesen már rögzített tervek felrúgása azzal fenyeget, hogy előröl kell kezdeni a beruházás előkészítését, ami több éves késést okozhat. "Ezt egész egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak" - mondta a miniszter.

A 2011-es fukusimai atomkatasztrófa után a törvényhozás alsóháza, a Bundestag eldöntötte, hogy Németország szakít az atomenergia használatával. Az úgynevezett energiapolitikai fordulat jegyében 2022-ig valamennyi atomerőművet bezárják, és a kieső energiatermelést elsősorban megújuló forrásokra építve pótolják. Mindennek alapján a berlini vezetés határozott arról, hogy az ország északi részén a szél erejének felhasználásával - elsősorban a tengeri szélerőműparkok révén - termelt energiát új nagyfeszültségű hálózatokkal továbbítják a bajorországi, baden-württembergi és hesseni ipari központokba, amelyek energiaellátása az atomerőművek kiesése miatt alapvető fontosságú.

Bajorországban számos polgári kezdeményezés indult a beruházások ellen, a tartományi kormány pedig jelezte, hogy ezeket felkarolja és küzd azért, hogy "kettő mínusz X" nagyfeszültségű távvezeték érintse a tartomány területét.

A SuedLink a legnagyobb szabású vállalkozás, több mint 20 milliárd euróba kerül és a tervek szerint 2022-re készül el. A projekt ellenzői arra hivatkoznak, hogy a hatalmas - helyenként 75 méter magasságúra tervezett - acéloszlopok és a rajtuk futó vezetékek elriasztják a bajor tájakat megismerni kívánó turistákat és rontják a környékükön lakók életminőségét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.