Ukrán válság

Porosenko szerint több mint 90 ezres szakadár-orosz haderő fenyegeti Kijevet

Egyre nő a veszélye annak, hogy az "orosz-terrorista" csapatok széles körű harci cselekményeket indítanak el, ami újabb intézkedéseket követel az állam védelmi képességeinek növelésére.

2015.05.06 22:19MTI

Mintegy 40 ezer szakadár fegyveres van jelenleg a Donyec-medencében és körülbelül 50 ezer orosz katona Ukrajna közvetlen határainál - jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök szerdán Kijevben, a kelet-ukrajnai hadműveletet koordináló Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) ülését megnyitva.

Porosenko szerint egyre nő a veszélye annak, hogy az "orosz-terrorista" csapatok széles körű harci cselekményeket indítanak el, ami újabb intézkedéseket követel az állam védelmi képességeinek növelésére. Kiemelte ezek közül, hogy szükség van Mariupol kikötőváros és az egész azovi tengerpart védelmének erősítésére.

Az államfő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy mostanra a katonák és az önkéntesek erőfeszítéseinek köszönhetően az ország megbízható, jól képzett és fegyelmezett hadsereggel rendelkezik.

Porosenko szavai szerint Moszkva továbbra is fegyverekkel, lőszerekkel, haditechnikai eszközökkel, üzemanyaggal, ruházattal és egyéb felszerelésekkel látja el a kelet-ukrajnai szakadárokat. "Ha a színpadon megjelenik egy fegyver, az előbb-utóbb elsül. Ez nemcsak a színházban érvényes szabály, hanem a harcmezőn is" - jegyezte meg.

Az elnök beszédében leszögezte, hogy Kijev hiánytalanul betartja a minszki megállapodásokban foglaltakat, miközben a szakadárok sorozatosan megértik azokat. Szavai szerint a szakadárok akadályozzák a nemzetközi megfigyelőket abban, hogy ellenőrizzék, valóban kivonták-e a nehézfegyvereiket a front menti övezetből. "Rendszeresen tűz alá veszik az ukrán katonák állásait, a békés lakosokat, aktív felderítő és diverzáns tevékenységet folytatnak, összecsapásokat provokálnak ki a fegyveres erők tagjaival azzal a céllal, hogy aláássák a válság békés rendezését" - jelentette ki Porosenko ukrán elnök.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.