George Maior

Iohannis a hírszerzés volt vezetőjét jelölte washingtoni nagykövetnek

George Maiort, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt igazgatóját jelölte washingtoni nagykövetnek Klaus Iohannis román államfő csütörtökön.

2015.04.30 20:27MTI

Maior, aki 2006 óta vezette a legnagyobb román titkosszolgálatot, és ebben a minőségben szoros szakmai kapcsolatokat ápolt az ország legfőbb stratégiai szövetségesének számító Egyesült Államokkal, idén januárban mondott le a SRI éléről. Távozását a sajtó azzal hozta összefüggésbe, hogy Maior a párizsi terrortámadások után nyilvános szócsatába keveredett az alkotmánybírósággal a kommunikáció megfigyelését szabályozó törvényekről.

Dan Dungaciu, a román tudományos akadémia külpolitikai intézetének igazgatója úgy értékelte, hogy Maior nagyköveti jelölésével Iohannis azt jelzi, hogy a román külpolitika Amerika-barát irányultsága nem változik, hiszen Maiornak a SRI élén végzett tevékenységét az amerikai partnerek több ízben méltatták, egyebek mellett a rakétavédelmi rendszer romániai befogadásáról szóló egyezmény előkészítése idején.

Iulian Bugat, aki eddig vezette Románia washingtoni nagykövetségét, stockholmi nagykövetnek jelölték.

Egyébként Barack Obama amerikai elnök is a közelmúltban jelölt új nagykövetet Bukarestbe Hans G. Klemm karrierdiplomata személyében, miután csaknem két évig az Egyesült Államok külképviseletét ügyvivők vezették a román fővárosban.

A román államfő csütörtökön 16 külképviseleti vezető jelöléséről, illetve tíz visszahívásáról adott ki közleményt.

A leendő nagykövetek listáján szereplő nevek közül Emil Hurezeanu publicistáé az egyik legismertebb, akit berlini nagykövetnek jelölt az államfő. Hurezeanu a kommunizmus idején Németországban dolgozott a Szabad Európa Rádió román szerkesztőségében, illetve a Deutsche Welle román adásának élén, és Romániába való visszatérése óta is aktív szereplője a román médiának.

A román elnök új nagykövetet akar küldeni többek között Ausztriába, Nagy Britanniába és Csehországba is, valamint lecseréli az Európai Unió, az ENSZ és az UNESCO melletti román külképviseletek vezetőit.

A bukaresti kormány által javasolt és az államfő által jóváhagyott új nagykövetek a fogadó ország beleegyezése, illetve a parlamenti meghallgatásuk után kaphatják meg kinevezésüket Klaus Iohannistól.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.