Rendszeresek a légicsapások

Harci bevetésekben vesznek részt amerikai erők az afgán tálibok ellen

Az amerikai erők rendszeresen hajtanak végre légicsapásokat tálibok ellen és különleges műveleti egységeket is küldenek harci övezetekbe, annak ellenére, hogy Barack Obama elnök hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy az Egyesült Államok befejezte a felkelők elleni háborút Afganisztánban.

2015.04.30 18:25MTI

Az amerikai kormány hivatalos álláspontja szerint az Afganisztánban maradt amerikai csapatok feladata a terrorelhárításra - az al-Kaida és más terrorcsoportok elleni fellépésre -, valamint az afgán biztonsági erők kiképzésére és a tanácsadásra szorítkozik. A nyilvánosság előtt amerikai tisztségviselők azt állították, hogy tálibok csak akkor célpontjai a támadásoknak, ha közvetlenül amerikai egységeket veszélyeztetnek.

A The Washington Post szerint azonban a tálibok előrenyomulása miatt az amerikai és a NATO-erők márciusban 52, az év első három hónapjában - vagyis az amerikai harci küldetés hivatalos lejárta után - pedig 128 alkalommal hajtottak végre légicsapásokat Afganisztán távoli vidékein. A célpontok alsó és középszintű tálib parancsnokok voltak.

Már januárban 40 amerikai kommandóst vezényeltek tanácsadónak a Kunar tartományban a tálibok ellen harcoló afgán egységek mellé. A különleges műveleti erők jelenléte miatt a koalíció a csapatok védelmére hivatkozva légicsapásokat rendelt el.

John F. Cambell tábornok, az afganisztáni amerikai erők parancsnoka a The Washington Postnak nyilatkozva cáfolta, hogy csak azért küldött katonákat veszélyes terepre, hogy ezzel indokot teremtsen a légicsapásokhoz. Kijelentette: a hatásköréhez tartozik, hogy akkor is támadást rendeljen el a tálibok ellen, ha azok nemcsak amerikai és NATO-egységeket, hanem afgán erőket fenyegetnek.

Az afgán katonai és rendőri erők veszteségei tavaly is súlyosak voltak, ám idén 54 százalékkal tovább nőttek az egy évvel korábbihoz képest.

A lap emlékeztetett rá, hogy márciusban, amikor Barack Obama amerikai és Asraf Gáni afgán elnök Washingtonban megállapodott az amerikai csapatok kivonásának lassításáról, amerikai tisztségviselők azt hangsúlyozták, hogy a csapatok tevékenységének fókuszában a terrorelhárítás és a kiképzés marad, nem pedig a harc. A Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsa szóvivőjének egy vasárnap kiadott közleménye viszont már arról szólt, hogy az amerikai erők "korlátozott körülmények között, megelőzendő az ártalmas stratégiai hatásokat", harci támogatást nyújthatnak az afgán csapatoknak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.