Haladás párt

Megsemmisítették Alekszej Navalnij pártjának nyilvántartásba vételét

Az orosz igazságügyi minisztérium megsemmisítette az Alekszej Navalnij ismert ellenzéki vezette Haladás párt állami nyilvántartásba vételét.

2015.04.28 21:48MTI

Az intézkedést azzal indokolták, hogy a párt a vonatkozó törvény számos rendelkezését megsértette, így például a szabályozás által előírt idő, azaz 6 hónap alatt nem tudta elegendő orosz régióban regisztráltatni helyi szervezeteit. Az állami regisztráció megsemmisítése azt jelenti, hogy a Haladás párt nem indulhat a választásokon. Az orosz törvény szerint csak az a párt vehet részt országos, vagy regionális választáson, amely szerepel a nyilvántartásban.

A Haladás párt április 17-én egyesült, és ezzel gyakorlatilag választási tömböt hozott létre a február végén meggyilkolt orosz ellenzéki politikus, Borisz Nyemcov pártjával, az RPR-Parnasszal, amelynek másik társelnöke Mihail Kaszjanov, volt orosz miniszterelnök. Navalnijék az Orosz Köztársaság Párt-Népszabadság pártra (RPR-Parnasz) támaszkodva indulnak a 2016-ra kiírt parlamenti választásokon, távlati céljuk pedig az, hogy összefogják a Kreml szétforgácsolódott ellenzékét. Közösen lépnek fel már az idén is néhány regionális helyi választáson.

A 2012 decemberében Népi Szövetségként alapított, és 2014 februárjában Haladás pártra átnevezett politikai szervezetet egészen addig nem regisztrálta az orosz igazságügyi minisztérium, hogy 2013-ban Alekszej Navalnij állt az élére. Ezt követően megtörtént a szövetségi nyilvántartásba vétel.

Navalnij a mostani döntésre reagálva arra az ellentmondásra hívta fel a figyelmet a honlapján, hogy bár egy párt regisztrációjának megsemmisítéséhez bírósági határozat kell Oroszországban, és annak minden egyes régiójában, velük mégis "jogi kivételt tett" az igazságügyi minisztérium.

A politikust Vlagyimir Putyin államfő legkíméletlenebb ellenfelének tartják. Navalnij korrupciós ügyek feltárásáról vált ismertté, mégis őt ítélték el az utóbbi két évben két csalási és sikkasztási ügyben is. Igaz, felfüggesztett börtönbüntetést kapott az úgynevezett Kirovlesz- és az Yves Rocher-perekben is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.