95 százalékos részvételi aránnyal

97,7 százalékkal nyert a kazah elnök

Nurszultan Nazarbajev kazah államfő a voksok 97,7 százalékának megszerzésével megnyerte a vasárnapi elnökválasztást - jelentette be a központi választási bizottság, hozzátéve, hogy a részvételi arány 95 százalékos volt.

2015.04.27 08:44MTI

A 25 éve hatalmon lévő Nazarbajev így 2,2 százalékponttal jobb eredményt ért el, mint a legutóbbi, 2011 áprilisában tartott elnökválasztáson. Rajta kívül két jelölt indult most, Turgun Szizdikov, a Kazahsztáni Népi Kommunista Párt központi bizottsági tagja és Abulgazi Kuszainov, az államfő Haza Pártjának (Nur Otan) a tagja.

Még az exit pollok eredményeinek közzététele után Nazarbajev azt mondta, hogy a rekord nagy részvételi arány a kazahok egységét mutatja, és azt, hogy stabil országban akarnak élni, valamint támogatják az ő programját.

Úgy vélte: Kazahsztán megmutatta a nemzetközi közösségnek, hogy magas színvonalú a politikai kultúrája és fejlett a demokrácia az országban.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) mintegy négyszáz megfigyelőt küldött a választásra. A szervezet még egyetlen kazahsztáni választásról sem állapította meg, hogy megfelelt volna a demokratikus normáknak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.