A választások közelednek Burundiban

Tömegesen menekülnek Ruandába az emberek

Tömegesen menekülnek Burundiból az emberek a választások közeledtével, a szomszédos Ruandába, mert attól tartanak, hogy erőszakos összetűzések lehetnek a közelgő elnökválasztás miatt.

2015.04.25 22:30MTI

A menekültek közül sokan arra panaszkodtak, hogy a hivatalban lévő elnököt támogató fegyveres csoport tartja rettegésben őket. Az UNHCR attól tart, hogy a következő napokban még többen indulnak útnak - mondta Martina Pomeroy szóvivő.

Burundiban sokan arra számítanak, hogy Pierre Nkurunziza államfő a június 26-án esedékes elnökválasztáson harmadszorra is ringbe száll, ezzel viszont megszegné azt a megállapodást, amely a polgárháború mintegy 10 évvel ezelőtti lezárása óta szavatolja a békét. A burundi kormánypárt a szombaton tartandó kongresszusán dönthet Nkurunziza jelöltségéről. Az elnök hívei szerint Nkurunziza első mandátumát nem kell figyelembe venni, mert akkor a parlament választotta meg egy átmeneti kormány irányítására, nem pedig a nép. A legutóbbi, 2010-es elnökválasztáson ő volt az egyedüli jelölt, mivel az ellenzék tagjai csalástól tartva bojkottálták a voksolást.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és az európai kormányok is azt kérték a burundi államfőtől, hogy ne jelöltesse magát még egyszer, mert azzal veszélybe sodorhatja az országban uralkodó törékeny békét. Nkurunziza múlt héten azt mondta, az emberek az éhség miatt menekülnek el, nem pedig bármiféle fenyegetés hatására.

Burundiban az 1993 és 2006 közötti polgárháborúban több mint 250 ezren vesztették életüket. A konfliktusban a hutu törzsbeli lázadók álltak szemben az akkor tuszi törzsbeliek irányítása alatt álló hadsereggel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.